Infostart.hu
eur:
380.75
usd:
320.99
bux:
128037.16
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Budapest, 2013. május 21. Kovács István (Kokó) olimpiai bajnok ökölvívó az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában.  MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Kovács Koko István az új szerepéről: valakinek meg kell mentenie az ökölvívást

Az olimpiai, amatőr és profi világbajnok Kovács István lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára. Az InfoRádióban arról beszélt, hogy legfontosabb feladatai egyikének a sportág megújítását tartja, és azt, hogy hidat építsen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, valamint az AIBA között annak érdekében, hogy a sportág a 2024-es párizsi olimpián is ott lehessen.

"Valakinek meg kell mentenie az ökölvívást. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy én erre egyedül képes vagyok, de az új elnök olyan reformprogramokat szeretne megvalósítani, amelyekkel én is messzemenőkig egyetértek" – mondta Kovács István az InfoRádió Ötkarika című magazinjában.

Mint fogalmazott, a munka neheze most kezdődik, és soha nem volt még a nemzetközi szövetségnek a fennállása 75 esztendeje alatt ilyen mélyen a megítélése, szakmai színvonala, a morális bázisa. "Az ökölvívásban megszokhattuk innen szép a győzelem.

Padlóra került a sportág, de felállunk innen is, és újra eljutunk a csúcsra"

– mondta az új főtitkár.

A padló jelen helyzetben azt jelenti, hogy a klasszikus sportág megítélés olyan rossz a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy veszélybe került az olimpiai szereplés is. A magyar bokszlegenda emlékeztetett, hogy 2016-ban olyan gazdasági visszaélésekre derítettek fényt az AIBA akkori vezetői körül, hogy az a döntés született, hogy már 2020-ban sem lesz ott Tokióban az ökölvívás, nem hívják meg az olimpia programjára.

Később a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy határozott, hogy az ökölvívókat nem bünteti a vezetők bűncselekménye miatt, ezért létrehozott egy munkacsoportot, melynek Kovács István is tagja lett, és ez a testület bonyolítja le az ökölvívás kvalifikációs versenyeit és magát az olimpia programját is. A NOB azt is meghatározta, hogy a játékok idejére az AIBA-nak meg kell oldania a tisztújítást, a belső problémáit, és akkor van esély arra, hogy 2024-ben is programon maradhasson az ökölvívás.

"Nem sok időnk van, hiszen a tokiói olimpia után dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2024-es olimpia programjáról, és

ha most születne döntés, akkor valószínűleg nemleges lenne a válasz.

Nekünk a döntésig hátralévő 6-8 hónap alatt kell olyan szintre hoznunk az AIBA működését, a vezetői állományát, hogy az elfogadható és partnerképes legyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, és akkor van arra esély és remény, hogy 2024-ben újra teljes tagjaként lehet ott az ökölvívás az olimpián" – mondta az AIBA főtitkára.

Kovács István szerint egyfajta hidat kell képeznie az AIBA és a NOB között, és ehhez felhasználja majd a szervezet magyar sportdiplomatáit is, akiknek komoly összekötésük van a NOB felső vezetőihez.

"Én új vagyok ezen a területen, bár két éven keresztül dolgoztam ebben a munkacsoportban, az én szavam még nem olyan értékű, hogy egy sportágat legalizálni tudjak, de az biztos, hogy nem rossz előjelekkel indulunk. Már beszéltem egy-két NOB-taggal, akik nagy örömmel fogadták azt, hogy valami elindult, a megtisztulás útjára lépett az AIBA, és a hídépítés már a személyem kinevezésével megkezdődött, de még azért nagyon sokat kell dolgozni, hogy ez a híd valóban megépüljön" – mondta Kovács Kokó István.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkárával, Kovács Istvánnal készült teljes beszélgetést az InfoRádió pénteken 19 óra 30 perckor kezdődő Ötkarika című műsorában hallhatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×