Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
325.95
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A városi rivális otthon mutatott stoptáblát a ManCity-nek

A címvédő Liverpool viszont folytatta rossz sorozatát.

A Machester United 2-0-ra nyert az éllovas Manchester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi rangadóján.

A hónapok óta kirobbanó formában futballozó City ezt megelőzően november 21. óta egyik versenykiírásban sem talált legyőzőre, ez 28 tétmérkőzést jelentett. A Premier League-ben sorozatban 19 találkozót vívott meg veretlenül, és egymás után aratott 15 győzelemnél járt - ezt szakította most meg az MU. Az égszínkékek 2018 novembere óta nem tudják legyőzni hazai pályán városi riválisukat.

A második helyen álló Vörös Ördögök január 27-én kaptak ki legutóbb a bajnokságban, azóta immár nyolc mérkőzést vívtak meg vereség nélkül, egyben továbbra is őrzik idénybeli idegenbeli veretlenségüket. Mostani sikerükkel 11 pontra vannak a listavezető City-től.

A Pool viszont folytatta rossz sorozatát

A címvédő Liverpool kikapott a kiesés ellen küzdő, vendég Fulhamtől. A meccs egyetlen találatát a gaboni Mario Lemina szerezte a 45. percben.

A Liverpool immár nyolc mérkőzés óta nyeretlen hazai pályán a Premier League-ben, és tovább rontotta negatív rekordját: fennállása során először veszített el sorozatban hat tétmeccset házigazdaként.

Premier League, 27. forduló:

Manchester City-Manchester United 0-2 (0-1)

West Bromwich Albion-Newcastle United 0-0

FC Liverpool-Fulham 0-1 (0-1)

Tottenham Hotspur-Crystal Palace 4-1 (1-1)

szombaton játszották:

Brighton-Leicester City 1-2 (1-0)

Aston Villa-Wolverhampton Wanderers 0-0

Sheffield United-Southampton 0-2 (0-1)

Burnley FC-Arsenal 1-1 (1-1)

hétfőn játsszák:

Chelsea-Everton 19.00

West Ham United-Leeds United 21.00

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×