Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Magához tért a Fehérvár

A MOL Fehérvár 2–0-ra győzött Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának zárómérkőzésén.

A székesfehérvári csapat hat nyeretlenül megvívott találkozó után tudta begyűjteni a három pontot, amivel a harmadik helyen csökkentette hátrányát az éllovas Ferencvárossal és a második helyezett Puskás Akadémiával szemben.

Az első negyedóra enyhe vendégfölényben telt el, de ekkor még nem alakult ki veszély a hazai kapu előtt. A félidő feléhez közeledve a székesfehérváriak némileg fokozták a nyomást, és több ígéretes lehetőséget kialakítottak, a befejezéseknél azonban nem voltak elég pontosak. A zalaegerszegiek energiája jórészt a védekezésre ment el, kevés ellentámadást tudtak vezetni. A Fehérvár jóval többet birtokolta a labdát, de jól zárt a ZTE védelme.

Kicsit bátrabban futballozott a szünet után a hazai csapat, de alapvetően nem változott a játék képe. A Fehérvár támadásaiban továbbra sem volt komoly átütőerő, büntetőből mégis vezetéshez jutott a vendég együttes: a csereként beállt Petrjak startolt rá labdára a tizenhatoson belül, Tanasin karral feltartotta őt, amiért megkapta második sárga lapját, így le kellett vonulnia a pályáról. A megítélt büntetőt Nikolics magabiztosan értékesítette, ezzel 100. találatát szerezte fehérvári színekben. A gól után kevésbé zárt a zalaegerszegiek védelme, emiatt a mérkőzés hajrájához közeledve több nagy helyzete is adódott a Fehérvárnak, amely Nego révén növelte előnyét és végül begyűjtötte a három pontot.

A hazai együttes alig jutott el ellenfele kapujáig, a vendégcsapat sokkal többet támadott, így megérdemelten nyert.

Fordított az Újpest Pakson

Az első bő húsz perc mezőnyjátékkal és sok hibával telt, egyetlen kapura lövést sem rögzíthettek a statisztikusok a Paksi FC-Újpest FC mérkőzésen. Ezt követően aztán két percen belül előbb a paksi, majd az újpesti térfélen alakult ki veszélyes helyzet szabadrúgás után, s utóbbiból gól is született. Vezetése tudatában nagyobb területet adott ellenfelének a hazai csapat, de a vendégek ekkor még nem tudták kihasználni a többször is bizonytalankodó paksi védelem megingásait.

A szünet után azonban jött az egyenlítés, majd nem sokkal később - Beridze okos góljával - a fordítás is. A Paks nem tudott felpörögni, támadásban csak erőlködött, a védelme pedig továbbra is gyengén teljesített. A hajrában felívelésekkel próbálkoztak a hazaiak, de nem jártak sikerrel, csak egy kapufáig jutottak Böde révén, a másik oldalon pedig a csereként beállt Szakály Péter az utolsó pillanatokban bebiztosította az újpesti győzelmet.

OTP Bank Liga, 23. forduló

Zalaegerszeg-MOL Fehérvár FC 0-2

Zalaegerszeg, zárt kapus, v.: Iványi

gólszerzők: Nikolics (64., 11-esből), Nego (78.)

sárga lap: Sankovic (38.), Tanasin (56., 63.), illetve Nikolics (42.), Bamgboye (51.)

kiállítva: Tanasin (63.)

Paksi FC-Újpest FC 1-3

Paks, zárt kapus, v.: Andó-Szabó

gólszerzők: Gévay (25.), illetve Antonov (47.), Beridze (60.), Szakály P. (92.)

sárga lap: Gévay (89.), illetve Beridze (22.), Croizet (39.), Csongvai (71.)

szombaton játszották:

Budafoki MTE-Kisvárda Master Good 2-0

Puskás Akadémia FC-Budapest Honvéd 1-2

MTK Budapest-Ferencvárosi TC 2-2

pénteken játszották:

Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2

A tabella

1. Ferencvárosi TC 23 16 6 1 47-14 54 pont

2. Puskás Akadémia FC 23 12 3 8 33-30 39

3. MOL Fehérvár FC 23 10 6 7 46-28 36

4. MTK Budapest 23 9 7 7 33-30 34

5. Paksi FC 23 9 5 9 46-43 32

6. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25-29 31

7. Kisvárda Master Good 23 8 7 8 22-30 31

8. Újpest FC 23 8 4 11 29-49 28

9. Budafoki MTE 23 7 5 11 29-42 26

10. ZTE FC 23 7 4 12 40-43 25

11. Budapest Honvéd 23 6 7 10 34-34 25

12. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 28-40 21

A 24. forduló programja

március 2., kedd

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 15.15

Budapest Honvéd-MTK Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.30

Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 20.00

március 3., szerda

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 15.15

Újpest FC-Budafoki MTE 17.30

MOL Fehérvár FC-Paksi FC 20.00

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×