Infostart.hu
eur:
379.39
usd:
321.83
bux:
131113.03
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A japán Oszaka Naomi az amerikai Serena Williams ellen játszik az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében Melbourne-ben 2021. február 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins

Serena Williams lemaradt a döntőről Melbourne-ben

Oszaka a negyedik Grand Slam-döntőjére készülhet, ellenfele Brady lesz.

A nőknél a harmadik helyen kiemelt japán Oszaka Naomi és a 22. helyen rangsorolt amerikai Jennifer Brady jutott be a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A csütörtöki elődöntőben Oszaka a 10. helyen kiemelt, 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams ellen nyert magabiztosan, 1 óra 15 perc alatt. A japán rögtön elveszítette ugyan az első szervagémjét, de 0:2 után már ő irányította a játékot, és két brék, valamint 5:3 után saját adogatójátékával szettelőnyre tett szert. A második játszmát már a japán teniszező kezdte brékkel, előnyét 4:3-ig tudta megőrizni. Amerikai riválisa azonban hiába egyenlített egy brékkel, a következő gémet, saját szervajátékát megint elbukta, így Oszaka azt a szettet is saját adogatójátékával tudta lezárni.

Oszaka a negyedik Grand Slam-döntőjére készülhet, a korábbi hármat megnyerte, egyszer - 2019-ben - Melbourne-ben is diadalmaskodott már.

Brady háromszettes csatára kényszerült a 25. helyen kiemelt cseh Karolina Muchova ellen. A döntő játszmában Brady 1:1 után került brékelőnybe, amely elég is volt számára a végső győzelemhez, bár a találkozót lezáró gém óriási küzdelmet hozott. Utóbbiban Muchova háromszor jutott bréklabdához, amerikai ellenfele pedig az ötödik meccslabdájával tudta lezárni az összecsapást, amely 1 óra 55 percig tartott.

A döntőbe jutott két játékos eddig háromszor mérkőzött meg egymással, Brady 2014-ben aratta egyetlen győzelmét, Oszaka 2018-ban Charlestonban és tavaly a US Open elődöntőjében bizonyult jobbnak.

Eredmények, elődöntő:

Oszaka (japán, 3.)-S. Williams (amerikai, 10.) 6:3, 6:4

Brady (amerikai, 22.)-Muchova (cseh, 25.) 6:4, 3:6, 6:4

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×