Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Márton Gábor, a Fehérvár vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Budafoki MTE - MOL Fehérvár FC mérkőzésen a fővárosi BMTE Stadionban 2020. augusztus 30-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Edzőt váltott a Fehérvár is

A következő mérkőzésre Szalai Tamás, eddigi pályaedző készíti fel a csapatot.

Távozott a labdarúgó OTP Bank Ligában harmadik helyen álló MOL Fehérvár FC vezetőedzői posztjáról Márton Gábor.

A székesfehérvári klub honlapján olvasható közlemény szerint a szakemberrel közös megegyezéssel szerződést bontottak, segítői, Takács Lajos pályaedző és Victor Moore erőnléti edző szintén távoznak az egyesülettől.

A Fehérvár FC emlékeztetett rá, hogy Márton Gábor tavaly júliusban vette át a csapat irányítását, és 28 tétmérkőzésen 13 győzelem, 8 döntetlen, 7 vereség volt a mérlege.

A közlemény szerint a szombaton sorra kerülő, Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésre Szalai Tamás pályaedző készíti fel a fehérvári együttest, és ő ül majd a kispadon is.

A Fehérvár FC 21 forduló után 9 győzelemmel, valamint 6-6 döntetlennel és vereséggel harmadik a bajnoki tabellán, a hátránya 17 pont a címvédő és listavezető Ferencvárossal szemben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×