Infostart.hu
eur:
378.52
usd:
321.79
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Amikor Cristiano Ronaldo beleütközik Pepébe

A brazilból portugálból lett Pepe általában nem tartozik a (rivális, netán semleges) szurkolók kedvencei közé, képességeit mégis kevesen vitatják. A néhány nap múlva már a 39. évébe lépő védő rengeteg mindent megélt már pályafutása során, most mégis úgy érzi, igazán különleges mérkőzés vár rá ma este.

A Bajnokok Ligája szerda esti programjában két mérkőzés, az FC Porto–Juventus és a Sevilla–Borussia Dortmund találkozó szerepel. A portugálok védelmének egyik oszlopa a korábban a Real Madriddal háromszor Bajnokok Ligáját nyerő Pepe, aki hosszú pályafutása alatt először játszik majd jó barátja, Cristiano Ronaldo ellen. Mi több, elsősorban neki lesz a feladata CR7 megállítása.

„Rengetegszer edzettünk együtt a Madridban és a válogatottban, de egymás ellen még soha nem játszottunk. Persze ez a mérkőzés nem a világ legjobb játékosáról, Cristiano Ronaldóról és Pepéről szól majd.

Ez a kiváló Juventusról, valamint a Portóról szól, abban reménykedünk, hogy sikerül nyerni”

– mondta.

Nem csak neki lesz különleges a mérkőzés, hanem az olaszok két brazil védőjének, Danilónak és Alex Sandrónak is, mindketten játszottak a Portóban, mégpedig együtt, majd Danilo a Real Madrid és a Manchester City tagja is volt, Alex Sandro egyenesen Torinóba igazolt.

Megjegyzendő, hogy az FC Porto edzőjének, Sergio Conceiçãónak is sok emléke van az ellenfélről, 1998 és 2003 között a Parma, az Inter és a Lazio tagjaként sokszor futballozott a Juve ellen. Majdnem klubtársak lettek Andrea Pirlóval, a Juve mostani edzőjével a fekete-kékeknél, de éppen akkor érkezett, amikor Pirlo az Intertől a Milanhoz igazolt.

A portugálok várhatóan a Marchesin – Manafa, Pepe, Mbemba, Sarr – Corona, Otavio, Oliveira, Uribe – Marega, Taremi tizeneggyel kezdenek. A Juvéban Paulo Dybala nem épült fel, és a keddi edzésen kidőlt (állítólag körülbelül 20 napra) Leonardo Bonucci is. Sérült Cuadrado és Arthur is. A várható kezdőcsapat: Szczesny – Danilo, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro – Chiesa, Bentancur, Rabiot, McKennie – Morata, Cristiano Ronaldo.

A másik találkozón a Sevilla a Borussia Dortmundot fogadja. A spanyolok vannak jobb formában, ameddig a sárga-feketék, még Erling Haaland jó formája ellenére is botladoznak a Bundesligában,

a Sevilla a legutóbbi hét mérkőzését úgy nyerte meg, hogy egyetlen gólt sem kapott. A legyőzöttek között ott van a Barcelona is.

A mérkőzések 21.00 órakor kezdődnek.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. március 1. 21:20
2026. március 1. 20:06
×
×