Mennyire volt nehéz meghozni ezt a döntést?
Minden döntést nehéz meghozni, főleg egy nagyon jó pályafutás végével kapcsolatosat. Meggondolandó, mikor kell kiszállni, ki lehet-e egyáltalán a csúcson. Ezek a kérdések foglalkoztattak már egy ideje. Nyilván a csúcson nem lehetett, de azért az nagy vágyam volt, hogy egy versenyen búcsúzzam, és valamit mutathassak a közönségnek és saját magamnak. Sajnos nem sikerült, de nincs miért szomorkodni. Amikor a tavalyi Eb-ről a fiatalok hatalmas sikerekkel tértek haza, akkor éreztem azt, hogy talán most már ténylegesen itt az ideje átadni a stafétabotot.
Ez a vállsérülés már évek óta tartott. Hamarabb is meghozhatta volna a döntést?
2017-ben indult a lavina, akkor volt egy rossz vállműtétem, onnantól az összes többi már korrigáló operáció volt, hogy valamennyire használhatóvá tegyük a kezemet. Egész jól is sikerült némelyik műtét, 2019-ben készültem is az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, Stuttgartba, de az utolsó pillanatokban roppant meg újra a vállam. A lendület, a küzdeni akarás mindvégig megvolt, de a sérülések újra és újra közbeszóltak.
A bejelentő online sajtótájékoztatón mintha elérzékenyült volna, amikor arról beszélt, hogy voltak, akik már korábban visszavonultatták volna…
Ha az ember valamit sokáig jól csinál az életben, mindig vannak "jóakarói", de nyilván nem akarom nevén nevezni a dolgokat... Sajnos az elmúlt időszakban azért sokszor szállingóztak olyan hírek, amelyek előbb szerették volna tudatni az emberekkel, hogy én abbahagyom a versenysportot, és másképp folytatom az életemet. A bejelentést azért így is korábbra terveztem, de a járványhelyzet nem engedte ezt. Szerettem volna, ha ténylegesen ott vannak a bejelentéskor a sajtó képviselői. Most már az új feladatokra koncentrálok.
Olimpiai aranyérem, három világbajnoki cím, hat Eb-elsőség utána van hiányérzete?
Egyáltalán nincs. Nyilván van olyan verseny, amit ha újracsinálhatnék, máshogy döntenék, de egyáltalán nem szomorkodom. Bármelyik sportolónak, aki nem olyan eredményes, mint én, csak ezt tudom kívánni, hogy sikerüljön neki legalább ennyi.
Hogy érzi, a tehetsége alapján több is lehetett volna ebben a pályafutásban?
Amit lehetett, az edzőmmel, Kovács Istvánnal mindent megtettünk, hogy a lehető legjobb eredmény szülessen minden egyes versenyen, és azt is tudom, ha 2017-ben a vállam nem fordítja meg ennyire a pályafutásom sorsát, akkor még ott lehettem volna a legjobbak között, hiszen a májusi, kolozsvári Eb-ről ezüstéremmel jöttem haza. Talán sokszor még a falon is túlmentünk. Mindig is mondtam, hogy addig fogok sportolni, amíg olyan fájdalmaim nincsenek, ami már a civil életemre is kihat. Ezért kellett elgondolkodnom a végén. Nem akartam olyan sérülést összeszedni, amivel akár életem végéig is szenvedhettem volna.
Ha mások a szabályok, már 2008-ban, Pekingben is ott lett volna a mezőnyben, és akár a dobogóra is felállhatott volna.
Nem szeretek foglalkozni azzal, hogy mi lett volna, ha. Ennek valamiért így kellett lennie, ez volt az én forgatókönyvem.
Sokan nem emlékeznek arra, mennyire nem volt egyszerű eljutni 2012-ben Londonba sem, a vb-n keresztül vezetett az út, és bár Londonba abszolút aranyesélyesként érkezett, amikor a selejtezőből csak az 5. helyen lépett tovább, egy pillanatra sokan felszisszentek.
Volt izgalom a selejtező alapján, de az a pofon is kellett. Teljesen megszédített az olimpiai falu, az, hogy egy helyen ott vannak a világ legjobb sportolói összezárva, jó hangulatban. Jó közegbe érkeztem, és egy picit elfogyott az összpontosításom. De a selejtező kijózanított.
Ráadásul a hazai közönség előtt szereplő brit Lewis Smith-t kellett legyőznie.
Ez külön pikáns volt, de vettük az akadályt. Tudtuk, ha megcsinálom a gyakorlatomat, van esély éremszerzésre, akár aranyra is. Lewis is tökéletes gyakorlatot csinált, én is, szerencsére egy olyan döntőben sikerült győznöm, ahol minden versenyző utána gratulált nekem. Büszke voltam, mert olyan mezőnyben lettem olimpiai bajnok, ahol a legkiválóbb "lovasok" voltak ott, köszönettel tartozom nekik, hogy motiváltak egész pályafutásom alatt.
Mi lesz a feladata sportigazgatóként?
Tanulófázisban vagyok... Nyolc szakág tartozik a szövetséghez, ezáltal nemcsak a női és a férfi szakág játszik szerepet az életemben, hanem az összes többi is, mindbe bele kell tudnom látni, adott esetben segítséget nyújtani. Széles a paletta, nagyon várom az új munkát. Köszönet illeti a tornaszövetséget, hogy a sportág közelében maradhatok.
Az nem fordult meg a fejében, hogy gyerekeket, új Berki Krisztiánokat neveljen?
Sokan kérdezik ezt, szeretnék is, de félre tudom tenni az egómat; nem értek úgy az edzősködéshez. Lehet, hogy van sok mindenhez jó szemem, de nem tudnék úgy gyerekekkel foglalkozni, hogy a tornateremben tudnék aktívan segíteni.
Nem tudna elég kegyetlen lenni?
Sajnos elég lágy szívű vagyok ehhez, nem lennék kemény edző.
