Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Meghalt Vermes Albán olimpiai ezüstérmes úszó

Rövid, súlyos betegség után életének 64. évében elhunyt Vermes Albán, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszó.

Az 1980-as moszkvai olimpián 200 méteres mellúszásban második Vermes Egerben született és tanult meg úszni, majd viszonylag későn, 20 évesen került be Széchy Tamás csoportjába, ahol aztán két év alatt hét másodpercet javult az egyéni legjobbja - írta haláláról beszámolva a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közösségi oldala szerdán.

A mellúszó 200 méteren 1976 és 1984 között sorozatban nyolcszor volt magyar bajnok, három évvel a moszkvai olimpia után Rómában lett Európa-bajnoki második, egy évvel később vonult vissza.

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának 2016 óta tagja. Az élsport mellett közgazdász diplomát szerzett, klubjában, az Újpestnél főkönyvelőként, majd gazdasági elnökhelyettesként dolgozott, aztán a sportlétesítmények világába került: a BM sportlétesítmények igazgatósága után az újonnan felavatott egri Bitskey-uszoda igazgatója lett. Innen került a Magyar Úszó Szövetségbe, ahol előbb a felügyelő-bizottság elnökeként tevékenykedett, majd 2000-től elnökségi tag, 2004 és 2006 között pedig szakfelügyelő volt.

Vermes Albánt a MÚSZ saját halottjának tekinti.

Az InfoRádiónak adott utolsó interjújával emlékezünk Vermes Albánra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×