Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mezőkövesden is kikapott az Újpest

A házigazda öt kör óta veretlen, hazai környezetben pedig sorozatban a negyedik sikerét ünnepelhette, a fővárosi csapat viszont második idei bajnokiján a második vereségét szenvedte el.

A Mezőkövesd 3-2-re legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati játéknapján.

A hazaiak történetük során először múlták felül a lila-fehéreket pályaválasztóként. Az előző hét mezőkövesdi összecsapáson mindössze két döntetlent ért el a borsodi együttes.

Az első félidő nagy taktikai csatát hozott, némi hazai fölénnyel. A vendégek kapuját több alkalommal csak Banai mentette meg a góltól, de a játékrész hajrájában, egy szabadrúgásnál már ő is tehetetlen volt. Többször hibázott a mezőkövesdi védelem is, az Újpest azonban nem tudott élni a saját lehetőségeivel.

A szünet utáni második helyzetét gólra váltotta a fölénybe kerülő hazai csapat, a vendégek csak ezután próbáltak támadásokat vezetni, kezdetben kevés sikerrel. Michael Oenning vezetőedző már a 71. percre kihasználta az összes cseréjét, s ez jó húzásnak bizonyult, ugyanis az Újpest két cserejátékos, Szakály és Beridze révén három perc alatt egyenlített. Az öröme azonban nem tartott sokáig, mert a Mezőkövesd szinte azonnal büntetőhöz jutott - Andó-Szabó úgy ítélte meg, hogy Onovo szabálytalankodott Cserivel szemben -, amelyet értékesített is. Az utolsó percekben beszorította ellenfelét a lila-fehér együttes, de még egyszer már nem sikerült egyenlítenie.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×