Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.74
bux:
131633.44
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
2020. március 4-én Lausanne-ban készült kép Thomas Bach-ról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB elnökéről egy sajtótájékoztatón. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. március 24-én bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztják a 2020-as tokiói nyári olimpia megrendezését.
Nyitókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Jean-Christophe Bott

Napokon belül kiderülhet, előre veszik-e az olimpikonokat az oltási sorban

A NOB minden követ megmozgat az egyes országok olimpiai bizottságainál, nagy a nyomás.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fokozza a koronavírus elleni oltások megszerzésére irányuló erőfeszítéseket a tokiói játékok előtt.

A NOB kedden jelentette be, hogy segíteni kívánja a nemzeti olimpiai bizottságokat abban, hogy a nyári olimpiára készülő sportolók igény esetén oltáshoz jussanak, és már így utazhassanak Japánba. Ennek érdekében a NOB minden érintettel - többek között az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint kormányokkal és bizottságokkal - tárgyalásokat kezdeményez, és már február elején érkezhetnek válaszok.

Thomas Bach, a NOB elnöke már többször hangsúlyozta, hogy a tokiói olimpiai részvételnek nem feltétele a beoltottság, de reméli, hogy minél több olimpikon kap oltást, mielőtt kiutazik a játékokra. Hozzátette: természetesen a kockázati csoportokba tartozók elsőbbséget élveznek.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szóvivője, Craig Spence bejelentette, tudomása van róla, hogy néhány sportoló már megkapta az oltást, de - Nagy-Britanniát leszámítva - azt nem árulta el, mely országokban jutottak vakcinához az olimpikonok és paralimpikonok. Hozzátette, hogy sok nemzet jelezte: nem akarnak elsőbbséget adni a sportolóknak az oltásokban.

"Az Egyesült Királyságban a brit paralimpikonokat már oltják, mert úgy tekintenek rájuk, mint a társadalom kiszolgáltatott tagjaira" - mondta Spence.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×