Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ötödik és hatodik hely 1500 méteren a gdanski Eb-n

Liu Shaolin Sándor ötödik, Krueger John-Henry pedig hatodik helyen zárt 1500 méteren a lengyelországi Gdanskban zajló rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokság második napján.

A szombati fináléban a két magyar versenyzőnek erős mezőnyben kellett helytállnia: két-két orosz és holland, valamint egy belga gyorskorcsolyázó volt az ellenfél.

A rajt után Liu Shaolin a második helyre sorolt be, Krueger a negyedik volt. Liu elé később bejött az orosz Szemjon Jelisztratov, majd a másik orosz és a két holland versenyző is megelőzte a magyarokat.

Liu Shaolin a táv felénél külső íven próbált meg előzni, ám az előretörés helyett a hatodik helyig esett vissza, és később csak honfitársát tudta lehagyni. A döntőt az oroszok uralták, Jelisztratov nyert Gyenyisz Ajrapetyjan előtt, míg harmadikként a sérülés után visszatért holland Sjinkie Knegt végzett.

A nők hasonló távú B döntőjében két magyar, Sziliczei-Német Rebeka és Kónya Zsófia volt érdekelt: Kónya egyből a rajt után hatalmas tempót diktálva lekörözte a mezőnyt, ezzel bebiztosítva a futamgyőzelmet, egyben az összetett kilencedik helyét. Sziliczei-Német a futamban ötödik, összességében 13. lett.

A fináléban a címvédő, tavaly Debrecenben mind a négy számban aranyérmes Suzanne Schulting volt a toronymagas favorit: a holland versenyző sokáig a második helyen haladt, majd két és fél körrel a vége előtt ritmust váltott és meggyőző fölénnyel szerezte meg 10. Eb-elsőségét. A holland mögött a német Anna Seidel lett a második, az orosz Szofija Proszvirnova pedig a harmadik.

A folytatásban az 500 méter versenyeit, illetve a váltók elődöntőit rendezik meg, vasárnap pedig az 1000 méter végcsatározásaira, a 3000 méteres szuperdöntőre és a staféták fináléira kerül sor.

Eredmények, 1500 méter:

férfiak, Európa-bajnok:

Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 2:18.384 perc

2. Gyenyisz Ajrapetyjan (Oroszország) 2:18.521

3. Sjinkie Knegt (Hollandia) 2:18.561

...5. Liu Shaolin Sándor (Magyarország) 2:18.893

6. Krueger John-Henry (Magyarország) 2:18.949

Liu Shaoangot a selejtezőben kizárták.

nők, Európa-bajnok:

Suzanne Schulting (Hollandia) 2:24.446 perc

2. Anna Seidel (Németország) 2:24.777

3. Szofija Proszvirnova (Oroszország) 2:25.468

...9. Kónya Zsófia (Magyarország)

...13. Sziliczei-Német Rebeka (Magyarország)

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×