Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csodás évek – könyv jelent meg a KSI-ről

Az elmúlt évtizedek legerősebb utánpótlás-sportegyesületéről írt könyvet Csodás évek címmel Fehér Ferenc, a klub kosárlabda-szakosztályának korábbi vezetője.

Még nem jelent meg a Központi Sportiskoláról könyv, pedig 57 éves klub, és egy ilyen utánpótlásbázis megérdemli, hogy könyvben emlékezzenek meg róla – mondta a kötet apropójáról Fehér Ferenc. A szerző kétszer is kapcsolatba került az egyesülettel, először még fiatalon, 1967-68-ban, amikor Haris Ferenc, a kosárlabdázók edzője meghívta a válogatott kerettagokat, így őt is, és akkor ismerte meg a klubot. Később pedig, amikor 1982-ben Szemerédi Lászlót kinevezték a KSI élére, ő hívta vezető beosztásba, és nagy örömmel ment..

"Azok valóban csodás évek voltak" – mondta Fehér Ferenc, utalva a könyv címére. A szerző felidézte, hogy 1963 májusában alakult meg a KSI hét szakosztállyal, aztán a sportolók létszáma folyamatosan nőtt. Jelenleg 12 szakosztályban 1500 igazolt versenyzője van.

"Az induláskor olyan nagy nevek voltak a klubban, mint Iharos Sándor, Csányi Rajmund, Kertész Alíz, Grosics Gyula, Lakat Károly, Gallov Rezső, Hetényi Antal Gábor" – sorolta a KSI-ben munkát vállaló szakembereket.

Menet közben megszűnt egy-két szakosztály, a labdás csapatsportok közül például csak a vízilabda maradt meg. A szakosztályban az alapítók között volt Lemhényi Dezső, Gyarmati Dezső és Gallov Rezső is, sőt kevesen tudják, de Széchy Tamás, a későbbi világhírű úszóedző is a vízilabdázóknál kezdett. A szakosztály a mai napig nagyon sikeres, egymás után adja a válogatott játékosokat. Fehér Ferenc példaként említette a közelmúltban elhunyt Benedek Tibort, valamint Kásás Tamást, a Steinmetz testvéreket vagy Péter Attilát. Megemlítette azt is, hogy korábban az olimpiai bajnok Dömötör Zoltán volt a szakosztály vezetője, de ott edzősködött Königh György, a korábbi nemzetközi hírű játékvezető is. Az egyesület jelenlegi ügyvezető igazgatója, Zsoldos Péter is ott vízilabdázott, majd edzőként is dolgozott a KSI-ben.

"A hasonlóan sikeres kajak-kenuban az alapítók között volt Füzesséry Gyula, majd Simon Miklós volt az egyik edző, és kiváló utánpótlásbázist építettek, elég, ha Storcz Botond, Kozák Danuta vagy Géczi Erika nevét említem. A kajak-kenu szövetség elnöke, Schmidt Gábor is itt edzősködött. Ez egy örök szakosztály, ontja a versenyzőket" – mondta Fehér Ferenc.

"Amikor megírtam a könyvet, az volt a célom, hogy betekintést adjon a háttérbe, hogy mit csinálnak a sportolók, mi lett velük, és mi lett az edzőkkel. Ott dolgoztam hét évig, nagyon sok tapasztalatom volt. Az volt ars poeticánk, hogy mi vagyunk a szakosztályért és a sportolókért" – mondta a könyv szerzője.

Ontotta a tehetségeket a magyar sportnak, mert ez volt az elsődleges célja, hogy a közvetlen válogatott utánpótlást kell biztosítania a KSI-nek.

Beszélt arról is, hogy miért Köszönöm KSI a könyvének az alcíme. "A könyv több szereplője is úgy fejezte be az interjút, hogy köszönöm, KSI. Olyan közösség volt, amelyre csak jó szívvel lehet visszagondolni. Olyan útmutatót adott az élethez, hogy erre csak pozitívan lehet emlékezni" – mondta.

Felidézte azt is, hogy minden évben áprilisban volt központi felvételi, és ha valaki nem felet meg az egyik szakosztályban, akkor átirányították egy másikhoz. Az asztalitenisz-világbajnok Gergely Gábor a könyvben például elmondja, hogy labdarúgónak jelentkezett, de ott nem felelt meg, és így került az asztaliteniszezőkhöz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×