Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: MKSZ

Nagy László: lehet, hogy csak egy órával előtte derül ki, lesz-e ma meccs

Nagy László alelnök szerint lehet, hogy a találkozó előtt egy órával derül ki, pályára tudnak-e lépni a vb-n.

Miután a Zöld-foki Köztársaság Egyiptomban tartózkodó csapatában négy újabb pozitív koronavírusos eset történt, kétséges, megrendezhetik-e pénteken este, magyar idő szerint 20:30-tól a magyar férfiválogatott nyitómérkőzését az afrikai együttes ellen.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint a Zöld-foki Köztársaság együttese pályára léphet pénteken, amennyiben legalább 10 játékosa és 2 stábtagja negatív Covid-teszteredményt produkál. Ellenkező esetben a mérkőzést törlik, és a magyar válogatott 10–0-s gólkülönbséggel megkapja a 2 pontot – közölte a magyar szövetség.

"Nagyon nehéz szituációban vagyunk, hiszen óriási a bizonytalanság, elképzelhető, hogy csak egy órával a találkozó előtt derül ki, megrendezik-e a mérkőzést

– mondta el Nagy László, az MKSZ alelnöke, a válogatott csapatvezetője. – A programunkon nem változtatunk, úgy készülünk, hogy lesz találkozó, ugyanakkor a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) felé a német együttessel közösen kifejeztük aggodalmunkat, hiszen a játékosaink egészsége a legfontosabb. Emellett arra kértük az IHF-et, hogy amennyiben megrendezik a találkozót, végezzenek el a csarnokba érkezéskor még egy antigén-tesztet az afrikai delegáció tagjain. Mindent megteszünk a magyar csapat tagjainak egészségéért. A döntés jelenleg a nemzetközi szövetség kezében van."

Nagy László csütörtökön részletesen beszélt az egyiptomi nehézségekről.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×