Infostart.hu
eur:
378.35
usd:
320.58
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Berecz Zsombor a riói nyári olimpia férfi vitorlásversenyén, a Finndingi hajóosztály ötödik futamában a Rio de Janeiró-i Dicsőség Jachtkikötőben 2016. augusztus 11-én. Berecz Zsombor megnyerte az ötödik futamot, és összetettben feljött a harmadik helyre.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szélcsendtől a viharig: Berecz Zsombor elárulta, minek örülne a legjobban Tokióban

Berecz Zsombor világbajnok vitorlázó már megkezdte a tokiói olimpiai felkészülést, amely előtt két verseny vár rá. A sportoló az InfoRádiónak arról is beszélt, minek köszönheti idei Európa-bajnoki győzelmét.

Berecz Zsombor – rendhagyó módon – a Kanári-szigetek Lanzarote nevű szigetét választotta az esőzőtábora helyszínéül, ahol egészen eltérő körülmények között kezdte meg a felkészülést ahhoz képest, mint amihez korábban hozzászokott. Az eltérő kondícióknak, mint a nagyobb hullámoknak és erősebb szélnek köszönhetően pedig már az elmúlt másfél hónap során sokat fejlődött – vélekedett a sportoló az InfoRádiónak.

A vitorlázó egyetértett, hogy a szeptemberi Finndingi Európa-bajnokság megnyerése megkoronázta az idei évet számára, és egyben nagyon jó felmérési pont is volt, hogy ki mit csinált az elmúlt időszakban. Berecz Zsombor láthatóan nem vesztegette az időt, és a tavaszi munka után egy kéthónapos intenzív felkészülés eredményeképp sikerült a korábbi két Eb-ezüst után végre az aranyat is begyűjtenie, aminek nagyon örül. Annak ellenére, hogy európai riválisai mind képviseltették magukat, leszámítva két új-zélandi vitorlázót.

A kontinensviadalt nagyon megterhelőnek érezte, miután nagyon változékony, forgolódós, parti irányból érkező széllel kellett megküzdenie a mezőnynek, ami folyamatos koncentrációt igényelt, hiszen egy kis hiba kudarchoz vezethetett volna. „De elég erős voltam mentálisan, és ez egészen az utolsó napig kitartott.” Az Eb során pedig az is beigazolódott, hogy továbbra is a brit Giles Scott – sokszoros világbajnok, regnáló olimpiai bajnok – a legnagyobb riválisa – tette hozzá.

Berecz Zsombor arról is beszélt, hogy tervei szerint az ünnepeket már itthon fogja tölteni, de január elején ismét visszatérne Lanzarote szigetére, folytatni a felkészülést. Februárban következhetne az olimpiai felszerelés, elsősorban a vitorlák kiválasztása, valamint a fizikai felkészülés folytatása, hogy minél jobb kondícióban legyen. Két versenyen tervez indulást még az ötkarikás játékok előtt: az Európa Kupán Palma de Mallorcán, illetve a májusi világbajnokságon.

A tokiói szerepléssel kapcsolatban úgy érzi, az erőssége az, hogy minden körülmények között kiegyensúlyozottan tud vitorlázni, legyen akár gyenge szél vagy viharos, nagy hullámokkal – ellentétben a riválisaival, akik jellemzően specializálódnak egy bizonyos kondícióra. Ezért számára az lenne a legjobb az olimpián, ha szélcsendtől viharig mindenféle időjárás lenne, akkor fizetődne ki az a teljesítmény, amire képes.

A világ- és Európa-bajnok vitorlázó Berecz Zsomborral készült teljes interjú meghallgatható az InfoRádió Ötkarika című műsorában, ide kattintva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×