Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Wikipédia/Anefo

Élvezhető minőségben látható a londoni 6:3

November 25-én, az évszázad mérkőzése évfordulóján lesz a tévés bemutatója.

Elkészült az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol tévéfelvételének digitális, részben színezett változata, a felújított verzió premierje november 25-én, az Évszázad mérkőzésének 67. évfordulóján lesz látható a SuperTV2-n.

Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációért felelős igazgatója elmondta: a távközlési cég szeretné megmutatni, hogy a digitalizáció segítségével új típusú értéket lehet teremteni, ezért gondoltak arra, hogy elkészítik a legendás Aranycsapat világra szóló győzelmének digitális változatát.

"Ezt a meccset eddig kevesen láthatták teljes egészében, másrészt a felvétel minősége sem volt igazán élvezhető. Mivel ez több volt egy futballmérkőzésnél, egy ikonikus találkozó lett, amely

nemzeti sikertörténetünk és büszkeségünk egyik fontos darabja,

ezért döntöttünk úgy, hogy generációktól függetlenül mindenki számára elérhetővé tesszük" – fogalmazott Szabó Béla, aki szerint a digitális világ ezen keresztül is közelebb hozza egymáshoz az időseket és fiatalokat, közös élménnyé emelve a legendás találkozót. Hozzátette: a filmben a magyar gólokat színesben lehet majd látni, mert a digitális felújítás során ezeket a filmrészleteket kockaként ki is színezte a Magyar Telekom.

Az igazgató kitért arra is, hogy mivel a kor technológiai feltételei nem tették lehetővé, hogy a helyszínről élőben közvetítő BBC filmre vegye az adást, ezért

egy televízió képernyőjére irányított kamerával "vették fel" a két félidőt.

Amint elhangzott, a mérkőzés digitális felújítását és a gólok kiszínezését a budapesti Melon FX végezte: a stúdió munkatársai három hónapon át dolgoztak a BBC-től érkezett 67 éves kópia restaurálásán. A november 25-i premiert követően a legendás 6:3 digitalizált változata még három hónapig a Telekom-videotékában is elérhető lesz.

Bodócsi Erika tartalomterjesztési igazgató kifejtette, a sport kiemelten fontos a TV2 Csoport számára, hiszen két sportcsatornájukon jelentős futball-eseményeket közvetítenek, ezért is csatlakoztak stratégiai partnerként a kezdeményezéshez.

"A digitalizált mérkőzést a SuperTV2-n november 25-én este 18 órától vetítjük Matuz Krisztián kommentálásában, stúdiós felvezetéssel, félidei és lefújás utáni értékeléssel; a műsorvezető Baumstark Tibor lesz" - ismertette Bodócsi Erika.

A sajtóeseményen részt vett az Aranycsapat egyik kulcsemberének, Bozsik Józsefnek a fia, Bozsik Péter is.

"Ma talán már nehéz elképzelni azt, ahogy egykor Puskásért, Kocsisért vagy az apámért, és általában az Aranycsapatért rajongott a világ.

Olyan első számú példaképek és sztárok voltak ők akkor, ami ma Messi vagy Cristiano Ronaldo népszerűségéhez mérhető"

- mondta a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A szakember szerint a digitálisan felújított film a mai generációkhoz is elérhető közelségbe hozza azt az érzést, hitet, hogy "mi, magyarok világraszóló eredményekre is képesek lehetünk".

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×