Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Magyar kapust igazolt az AS Roma

Megyeri Gábor az U17-es világbajnokságon is járt, most a sztárokkal edzht.

Az AS Roma kölcsönszerződéssel leigazolta Megyeri Gábort, a Budapest Honvéd korosztályos válogatott labdarúgókapusát.

A kispesti klub közlése szerint a 17 éves futballista kölcsönjátéka egy szezonra szól. Sikeres együttműködés esetén érvényesítheti kivásárlási opcióját a római klub, amelynek második, úgynevezett Primavera-csapatában szerepel majd Megyeri, de az első kerettel edz.

A Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékos februárban kötött profi szerződést a Honvéddal. Az U17-es világbajnokságot is megjárt kapus a felnőtt csapattal készült a törökországi edzőtáborban, tavasszal pedig az NB III-ban védett.

Megyeri elmondta, hogy a közelmúltban egy hetet a Fiorentinánál töltött, egyet pedig az AS Románál. A fővárosiak részéről komolyabb volt az érdeklődés, képviselői Magyarországon is jártak, hogy megnézzék őt.

"Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem" - mondta Megyeri Gábor.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×