Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Kiszáll a tokiói olimpia szervezéséből az erdélyi származású olimpiai bajnok

Az olimpia sportigazgatója egy másik csapat élén teszi majd hasznossá magát.

Murofusi Kodzsi megválik a tokiói olimpia sportigazgatói posztjától, és a Japán Sport Ügynökség vezetését veszi át.

Az olimpiai és világbajnok egykori kalapácsvető Szuzuki Daicsit váltja majd a poszton. Az 1988-as szöuli játékok úszóbajnoka a japán kormányzat által 2015-ben életre hívott szervezet első vezetője, és mandátumának szeptember végi lejárta után nem folytatja munkáját.

Murofusi 2014 óta a tokiói olimpia sportigazgatója, és nagy szerepe volt többek között az olimpia és a paralimpia programjának kialakításában. A Japán Sport Ügynökséget a sport országos népszerűségének növelése érdekében hozták létre, és mivel a szervezet feladata, hogy segítse a játékok rendezőit az olimpia tervezésében és előkészítésében, Murofusi nem szakad el teljesen az olimpiával kapcsolatos feladatoktól.

"Biztosan tudom, hogy Murofusi úr megbízható partnerünk lesz a Japán Sport Ügynökség élén az olimpia sikeréért zajló közös munka során" - írta közleményében Mori Josiro, a Tokió2020 elnöke.

Murofusi Kodzsi édesanyja erdélyi magyar.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×