Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.49
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Bruno Fernandes, a Manchester United játékosa az első osztályú angol labdarúgó-bajnokságban játszott Chelsea-Manchester United mérkőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban 2020. február 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

A Manchester United helyzete a legkönnyebb

Négy mérkőzéssel tér vissza szerdán a nemzetközi kupák 2019–2020-as idénye a (majdnem) rendes kerékvágásba. A nemzetközi futballban az augusztus elsősorban a Bajnokok Ligájáé és az Európa-ligáé.

A két sorozat közül az Európa-liga tart hátrább, hiszen ott akad még két olyan nyolcaddöntős párharc, amelyben nem rendeztek mérkőzést. (Ezzel szemben a BL-ben négy csapat, az Atalanta, az RB Leipzig, az Atlético Madrid és a Paris Saint-Germain már a negyeddöntő tagja.)

Mindkét „nulláról” kezdő párban egy olasz és egy spanyol találkozik. Az UEFA rendelkezése szerint a továbbjutás mindkét párharcban egyetlen mérkőzésen dől el, semleges helyszínen, Németországban.

Az Internazionale és a Getafe már szerdán, a Sevilla és az AS Roma csütörtökön találkozik. A milánóiak jól hajráztak a Serie A-ban, egyetlen pontra jöttek fel a Juventus mögé. Másodikak lettek. Nagy terveik vannak az Európa-ligában, Antonio Conte edző szerint megnyerhetik a serleget. Samir Handanović a csapat szlovén kapitánya is optimista, főleg, megnőne az esélyük, ha a védekezésük javulna. Handanović a 2019–2020-as idényben eddig 14 tétmeccsen nem kapott gólt, de a nemzetközi porondon csak egyszer. Conte egyelőre csak a következő, gelsenkircheni mérkőzéssel foglalkozik, azon kell túljutniuk. Utána, az elődöntőért a Bayer Leverkusennel vagy a Rangersszel játszanak. A skótok otthon kikaptak 3-1-re a járvány előtt, nem sok esélyük maradt

A Getafe az egyik olyan csapat, amelyiknek rosszul jött a koronavírus-járvány miatti szünet. Előtte reményük volt a BL-indulás kiharcolására, utána tizenegy mérkőzésükből csak egyet nyertek meg.

„Éles” lesz a dán Köbenhavn és a török bajnok Başakşehir összecsapása. Az isztambuliak otthon 1-0-ra nyertek, ez előnyt jelent, ahogyxan a korábbi kiávló játékosból lett edzőjük, Okan Buruk is hangoztatta, A csapat viszonylag hamar bebiztosította története első török bajnoki címét, azóta a kulcsemberek csak az Európa-ligára készültek.

A Sahtar Donyeck Kijevben fogadja a Wolfsburgot. A németországi meccset 2-1-re megnyerte. A múltban tíz alkalomból kilencszer nyert otthon, amikor az első meccsen nyerni tudott vendégként. A régi-új ukrán bajnok ellen a Bundesliga hetedik helyezettje elsősorban jó idegenbeli mérlegében bízik – mi másban bízhatna? Február eleje óta egy döntetlen és egy vereség mellett hat Bundesliga-meccsét megnyerte vendégként.

A Manchester United akár már a folytatásra is készülhet, miután az első mérkőzést 5-0-ra megnyerte a LASK ellen Ausztriában. Nagyon valószínű, hogy Ole Gunnar Solskjaer nem kockáztatja minden sztárjának szerepeltetését, hiszen a fejében már a következő meccs, a negyeddöntő járhat. (A Köbenhavn–Başakşehir győztese lesz az ellenfél. A Manchester United, illetve a norvég menedzser mindenkinél többet rotált eddig: már 35 játékos szerepelt eddig az Európa-liga mostani sorozatában.

Európa-liga, nyolcaddöntők

Sahtar–Wolfsburg (18.55, Digisport 1),

Köbenhavn–Başakşehir (18.55, Digisport 2)

Internazionale–Getafe (21.00, Digisport 1)

Manchester United–Linzer ASK (21.00, Digisport 2).

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×