Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Balaton volt Érdi Mária vigasza a járvány alatt

Októberben rendezhetik meg a vitorlázó Európa-bajnokságot Athénban – mondta el az InfoRádiónak az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző, Érdi Mária, aki a járványügyi korlátozások alatt a Balatonon készült. Úgy fogalmazott: az itthonlét lelkileg és testileg is feltöltötte.

Elég hálás vagyok azért, mert az elmúlt időszakban Magyarországon a vízen is tudtam edzeni, mivel a legtöbb versenyzőtársamnak – köztük az angol barátomnak, akivel a legtöbbet edzem közösen – erre nem volt lehetősége a járvány miatti karanténintézkedések miatt – mondta az InfoRádióban Érdi Mária, a Magyar Villamos Művek Sport Egyesület ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyzője.

A versenyző nem érzi úgy, hogy bármilyen hátrány is érte volna azért, mert nem a korábbi terveinek megfelelően készült az elmúlt időszakban.

"Nagyon élvezem és értékelem az itthonlétet, azt, hogy a családommal és az évek óta nem látott barátaimmal is tölthetek időt" – mondta Érdi Mária. Hangsúlyozta, hogy kihozza a legjobbat az itthoni helyzetből, folytatja a felkészülést is. Úgy fogalmazott, hogy lelkileg is nagyon feltölti ez az időszak, de fizikailag is jobb állapotban van, mivel az állandó utazás azért eléggé megterheli.

"A versenyek azonban már nagyon hiányoznak" – tette hozzá a vitorlázó. Felidézte, hogy a legutóbbi három versenye mind magyar megméretés volt: tavaly szeptember végén az országos bajnokság, idén pedig eddig két versenyen indult el a Balatonon.

Beszámolt arról is, hogy most próbálják megszervezni a külföldi edzőtábort. Valószínűleg Németországba megy, előreláthatólag július 10. körül, mivel az angol edzőpartnerét még nem engedik el otthonról. Mivel az új-zélandi edzőjével hónapok óta nem találkozott, ezért először felméri majd, mit fejlődött a sportoló az elmúlt hónapokban. "Az első két hét arról szól majd, hogy visszaszokjunk a régi kerékvágásba" – mondta az edzések céljáról a fiatal sportoló.

Úgy tudja, hogy az Európa-bajnokságot megrendezik Athénban, és a Kieler Wochét is szeretnék megrendezni szeptemberben. "Ez lenne az első nagy nemzetközi verseny, amire eljönne a mezőny nagy része" – tette hozzá Érdi Mária.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×