Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Huszti Szabolcs, a MOL Vidi játékosa örül góljának az OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd - MOL Vidi FC mérkőzésen az Új Hidegkúti Nándor Stadionban 2018. augusztus 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Bejelentette visszavonulását Huszti Szabolcs

A 37 éves szélső októberben műtött térde nem jött rendbe, ezért döntött pályafutása befejezése mellett. A játékos lábán elülső keresztszalag-rekonstrukciót hajtottak végre.

"Nagyon sokat köszönhetek a labdarúgásnak, nehéz szavakba foglalnom azt, hogy mennyire fontos ez számomra. De már nem a legfontosabb. A legfontosabb, hogy egészségesen láthassam a gyermekeimet felnőni" - fogalmazott a MOL Fehérvár FC 51-szeres válogatott labdarúgója.a fehérváriak honlapján. Hozzátette, a mai napig is érzi magában az erőt a folytatáshoz, el is kezdte az edzéseket, de a szervezete jelzett, itt az ideje befejezni.

"Szeretném a labdarúgás világában folytatni az életemet,

bízom benne, hogy lesz lehetőségem arra, hogy a tapasztalataimat valamilyen formában átadhassam az utánam következő generációknak. Csodálatos karrierem volt, minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett" - nyilatkozta a vidi.hu-nak a szélső, aki csütörtök délután közölte döntését a klubvezetéssel.

Huszti Szabolcs a Tapolcai Bauxitban kezdett futballozni, a Ferencváros 14 évesen szerződtette. A zöld-fehéreket 2005-ig erősítette, ezt követően a francia Metzben egy szezont, a német Hannoverben két időszakban öt, az orosz Zenitnél három idényt húzott le. Két időszakban összesen 2,5 évet játszott a kínai Csangcsun Jataj együttesénél, míg közte az Eintracht Frankfurtban futballozott. Több mint tizenkét, külföldön töltött évet követően 2018 januárjában Székesfehérvárra szerződött. A Fehérvárban 67 tétmérkőzésen 14 gól volt a mérlege. Magyar és orosz bajnokságot egyaránt kétszer nyert, a Zenittel egy ízben az Orosz Kupában is diadalmaskodott, illetve a Bajnokok Ligája és az Európa-liga nyolcaddöntőjében is szerepelhetett.

A magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága idején 2004-ben, góllal mutatkozott be. Később többször is vitába keveredett az aktuális szövetségi kapitánnyal, a nemzeti csapatban utoljára 2010 szeptemberében szerepelt. Akkor nyílt levélben kritizálta a válogatottat irányító Egervári Sándort, elhatározását pedig a sorozatos kapitányváltások után is fenntartotta. 2006-ban az Év labdarúgójának választották. A válogatottban hétszer volt eredményes.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×