Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

NBA - Elhunyt a Washington legendás játékosa

Hetvennégy éves korában elhunyt Wes Unseld, a Washington Wizards kosárlabdacsapatának legendája.

A hosszú ideje betegeskedő egykori center halálát tüdőgyulladás okozta az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő együttes keddi közleménye szerint.

Unseldet - aki egy szavazáson bekerült a liga történetének ötven legjobbja közé - 1968-ban választotta ki az amatőr játékosbörze második helyén az akkor még Baltimore Bullets nevű együttes, amelyben és annak jogutódjában 13 szezont játszott.

A csapattal 1978-ban bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul őt választották a Seattle Supersonics elleni döntő legértékesebb játékosának (MVP). Wilt Chamberlain mellett a másik olyan kosaras, aki első szezonjában egyszerre érdemelte ki az Év újonca és az alapszakasz-MVP címet.

Az All Star-gálán ötször szerepelt, az év legjobb csapatába egyszer került be, a Hírességek Csarnokának 1988 óta tagja, 41-es mezszámát csapata visszavonultatta. Az NBA-ben karrierje során átlagban 10,8 pontot és 14 lepattanót szerzett, súlyos térdfájdalmai miatt vonult vissza.

Játékos-pályafutása után 1987 és 1994 között vezetőedzőként irányította az akkor már Washingtonban játszó együttest, melynek 1996 és 2003 között főigazgatója volt.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×