Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Bogdán Ádám, az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagja a csapat edzésén Telkiben 2014. szeptember 2-án. Az északírek elleni találkozó szeptember 7-én este 18 órakor kezdődik Budapesten, a Groupama Arénában.
Nyitókép: Illyés Tibor

Bogdán Ádám képbe kerülhet a Ferencvárosnál

A 32 éves korábbi válogatott kapus szerződése a jövő hónap végén lejár a skót élvonalbeli Hiberniannél, s aligha hosszabbítja azt meg.

A Nemzeti Sport információi szerint Bogdán Ádám szerződtetése is szóba kerülhet nyáron a Ferencvárosnál.

Ez kérdéseket vetne fel a másik két kapussal kapcsolatban is, hiszen három válogatott szintű kapusra nincsen szükség. Dibusz Dénes éppen a napokban hosszabbította meg a szerződését, így ő vélhetetően csak akkor távozna, ha a klub és az ő számára is előnyös megkeresés érkezne külföldről. Gróf Dávid helyzete azonban bizonytalanná válhat.

Bogdán Ádám, akit kétszer is megválasztottak az Év játékosának Magyarországon, még soha nem védett a hazai első osztályban. Még húszéves sem volt, amikor külföldre, Angliába költözött. Rövidre szabott hazai pályafutását a II. kerület Utánpótlás Futball Clubban kezdte, majd a Vasashoz igazolt. A piros-kékek első csapatában bajnoki találkozón nem szerepelt, ellenben 2007 februárja és júniusa között kölcsönjátékosként 12 találkozón a Vecsésben, az NB II-ben védett.

2007. július elsején kötött szerződést a Bolton Wanderersszel. Még mielőtt a „Vándoroknál” bemutatkozhatott volna az első csapatban, 2009 szeptemberétől közel egy teljes idényt a Crewe Alexandra együttesében töltött, kölcsönjátékosként. Egyetlen mérkőzésen védett a League Two-ban, a Bury ellen, 2009. szeptember 29-én. A Bolton első csapatában 2010. augusztus 24-én, a Southampton elleni Ligakupa-mérkőzésen szerepelt először. A Premier League-ben öt nappal később, a Birmingham ellen debütált. Ebben a szezonban és 2011 őszén még „csak” a klub második számú kapusa volt a nála 12 évvel idősebb finn Jussi Jääskeläinen mögött.

A vetélytárs eltiltása azonban megnyitotta az utat, Bogdán Ádám pedig élt a lehetőséggel. 2012 januárja után ő a Bolton Wanderers első számú kapusa. Noha klubja az előző idény végén kiesett a Premier League-ből, ez semmiképpen sem a kapuson múlt. A szezon végén a klub szurkolói őt választották az Év játékosává.

Bogdán Ádám ugyan már 2008-ban, a Málta elleni mérkőzés előtt meghívást kapott az A-válogatott keretébe, csak 2011. június 3-án, Luxemburg ellen védett először az A-válogatottban. Az MLSZ 2012-ben és 2013-ban is az Év játékosának választotta. Bogdán lett így az első kapus, aki kétszer is kiérdemelte ezt az elismerést, ráadásul két egymást követő évben.

A 2013–2014-es idényben súlyos térdsérülést szenvedett, aligha gondolta, hogy lesz még ennél rosszabb is. 2015-ben a Liverpool FC-hez igazolt, szerepelt két bajnoki mérkőzésen is, de mivel gólt okozva hibázott, Jürgen Klopp lemondott róla. A kapus 2015–2016-ban ettől függetlenül Ligakupa-döntős volt a „vörösökkel”, védett is a sorozatban.

2016 nyarán klubja kölcsönadta a Wigannek, ahol november 19-én keresztszalag-szakadást szenvedett, nagyon hosszú kihagyásra kényszerült. 2018 nyarán klubja kölcsönadta a skót Hiberniannek, a skót élvonalban ismét rendszeresen védett 2019 nyaráig. Azóta ellenben a bajnokság befejezéséig csak a kispadig jutott..

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×