Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyon, 2017. február 9.Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA elnöke sajtóértekezletet tart a szervezet végrehajtó bizottságának ülése után Nyonban 2017. február 9-én. (MTI/EPA/Martial Trezzini)
Nyitókép: MARTIAL TREZZINI

UEFA-elnök: a futballisták nem kapzsik

Aleksander Ćeferin, az UEFA szlovén elnöke a tekintélyes Guardiannek nyilatkozva beszélt az európai futball jelenlegi helyzetéről.

A jelenlegi helyzetről: „Sok tennivalónk van még. A múlt héten két hónap után először jártam Svájcban, és reggel 9-től este 11-ig folytattam megbeszéléseket. Rengeteg tisztázandó kérdés van, a helyzettel és az ütemezéssel kapcsolatban. Sok-sok millió dollárt fogunk elveszíteni. Az UEFA helyzete nem annyira riasztó, de továbbra is törődünk a klubokkal, a ligákkal, az érdekelt felekkel, sok a munka.”

Mikor döntötte el a 2020-as Európa-bajnokság elhalasztását. Egy álmatlan éjszakán? „Még ennél is rosszabb. Reggel 4-ig nem tudtam elaludni. Akkor döntöttem, majd pár órát még aludtam.”

Fel merne tenni egymillió dollárt arra, hogy lesz 2021-ben Eb? „Nem tudom, miért nem lenne? Nem hiszem, hogy ez a vírus örökké tart. Azt hiszem, sokkal hamarabb rendbe jönnek a dolgok, mint sokan gondolják.”

Örökre megváltozik a futball? „„Nem hiszem, hogy bármi is örökre megváltozik. Ez egy új helyzet, és amikor megszabadulunk ettől a gyilkos vírustól, a dolgok normalizálódnak. A labdarúgás nem változott a második világháború vagy az első világháború után, és a vírus sem fog változtatni rajta. Pedig az emberek már sokszor elmondták, hogy a világ nem lesz ugyanaz ez után… De miért nem gondolják, hogy a világ jobb lesz a vírus után? Miért nem gondolják, hogy okosabbak leszünk, vagy végül megértjük, milyen törékenyek vagyunk, mennyire védtelenek vagyunk a természettel szemben? Mindig vannak tanulságok.”

Mi a helyzet a pénzügyi fair play-vel és annak jövőjével? Még mindig elkötelezett a jelenlegi szabályok mellett? Mennyire fontos, hogy a klubokat szankcionálják, ha nem tartják be a szabályokat? „Aki nem követi a szabályokat, mindig büntetést kap, de természetesen azon gondolkodunk, hogyan javíthatjuk rendeleteinket és szükség esetén alkalmazkodunk az új helyzethez. De ez nem fog a közeljövőben megtörténni. Fontolgatjuk egyfajta „luxusadó” bevezetését is, ha ez lehetséges. Tehát sok ötlet létezik, ezekben a nehéz időkben is gondolkodtunk a jövőbeni változásokon. Most a hajót a megfelelő irányba kell irányítanunk, és közel állunk ahhoz, hogy megcsináljuk. Ezután, amikor a dolgok megnyugodnak, visszatérünk a régi feladatokhoz.”

A koronavírus-válság kezdetén Gianni Infantino, a FIFA elnöke azt mondta, hogy ez egy esély a labdarúgás átszervezésére és a mérkőzésszám csökkentésére. Egyetért? „Nem tudom. Megpróbáltam megérteni, hogy mit ért ez alatt, de nekem furcsa, hogy egyrészt azt mondja, hogy csökkenteni akarja a mérkőzések számát, másrészt egy új sorozatot javasol a kibővített klubvilágbajnokságban. Ez csökkenti a mérkőzések számát?”

Beszélt erről Infantinóval? „A válság alatt nem sokat beszéltünk… De amikor eljön az idő, megbeszéljük.”

Sokat beszélnek a játékosok fizetéséről. Gondolja, hogy a játékosoknak kissé szerényebbnek és kevésbé kapzsinak kell lenniük, és hogy a kluboknak kicsit okosabban kell majd költekezniük? „Nem hiszem, hogy a játékosok kapzsik. Nem kapzsik. A piac dönt az árakról, és ha valamelyikünk ajánlatot kapna, hogy szezononként 20 millió dollárt kereshet, nem hiszem, hogy azt mondanánk: Nem, nem, nem, nem akarok mohó lenni, adj nekem csak 200 000 dollárt. Majd kiderül, hogy a piac válasza a válságra az lesz-e, hogy az árak csökkennek. Lehetséges, hogy az árak csökkenni fognak, de nem hiszem, hogy méltányos azt mondani, hogy a játékosok kapzsik, hogy a játékosok nem tisztességesek, mert fizetéseik olyan magasak. Óriási bevételt generálnak, és a labdarúgás egy nagy iparág, amely hatalmas összegeket mozgat meg. A játékosok hatalmas adókat is fizetnek, ezért nem gondolom, hogy a megfelelő szó a kapzsiság, vagy hogy a kluboknak okosabbaknak kell lenniük. Az árak mozgását a piac határozza meg.”

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×