Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.47
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: pixabay

Furcsa ok miatt lépett vissza a kétszeres világbajnok

A profi dartsosokat tömörítő szervezet, a PDC otthoni bajnoksága pénteken rajtol, egy nagy név nélkül.

A skót Gary Anderson a The Sun című lapnak elmondta: szeretett volna résztvevője lenni a különleges versenysorozatnak, de amikor tesztelte a saját wifijét, kiderült, hogy az nem elég megbízható.

"Nem vagyok meglepve, néha még az is nehézséget okoz, hogy online befizessem a számláimat. Bosszantó"

- tette hozzá.

A PDC a hét elején jelentette be, hogy a kötelékébe tartozó összes játékos elindulhat a tornán, amelyen mindenki a saját otthonából versenyez majd.

A lebonyolítás szerint 32 egymást követő éjszaka négy-négy játékos körmérkőzéses formában méri össze a tudását úgy, hogy a meccsek az egyik fél ötödik sikeréig tartanak. A 32 négyfős csoport győztese jut majd a sorozat második szakaszába.

A meccseket a szurkolók ingyenesen követhetik a szervezet internetes csatornáján.

Barry Hearn, a PDC elsőszámú vezetője kijelentette: több heti szervezés után a szurkolók így nem maradnak darts nélkül, a játékosok pedig lehetőséget kapnak, hogy versenykörülmények között készülhessenek.

Az otthoni bajnokságot a vb-címvédő Peter Wright Peter Jacques elleni mérkőzése nyitja pénteken este.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×