Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Szapporói hős lenne a hokiszövetség elnöke

Elhagyja a Schiller-Vasas HC vezetését és indul a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöki posztjáért Szuper Levente.

Közleménye szerint a klubnál az utóbbi kilenc évben felépített szakosztályi rendszer - amely a Schiller-Vasas HC elmúlt két évében csúcsosodott ki - a tao-műhelyek egyik mintapéldánya volt. Ebben a két szezonban a csapat több tucat magyar jégkorongozónak biztosított lehetőséget az utánpótláskorból kinőve a felnőtt bajnokságban bizonyítani, és mindkét idényben adott játékost a válogatottnak is. Kitért rá, az Erste Ligában egyedüliként a piros-kék együttes fizeti folyamatosan a játékosait azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt idő előtt lezárultak a pontvadászat küzdelmei.

"A Schiller-Vasas HC vezetését május elsejével átadom egy befektetői körnek, amely támogatói csoportnak elsődleges és kimagasló célja, hogy továbbvigye azt a szisztematikus munkát, amit eddig képviseltünk, fejlessze, és további sikereket hozzon a magyar jégkorongnak minden vertikumban" - idézi a közlemény a 2008-as szapporói feljutást kiharcoló magyar válogatott kapusát.

A 39 éves sportvezető egyúttal egy másik fontos döntést is meghozott.

"Felmérve és tapasztalva az utóbbi években történteket, továbbá az előttünk tornyosuló feladatokat, úgy döntöttem, hogy sokak bátorítására elindulok a Magyar Jégkorong Szövetség elnöki posztjáért a májusi tisztújító közgyűlésen. Teszem mindezt továbbra is a magyar jégkorong szolgálatáért, a nehézségek és a feladatok tudatában" - fogalmazott Szuper Levente.

Az MJSZ elnöke 2016 májusa óta Such György.

"A sportágnak nyolc-kilenc éve óriási lehetőségei vannak, de nem hozta ki a maximális potenciált, ami ebben az időszakban benne volt" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Szuper, aki 35 éve van a sportágban.

"Úgy érzem, hogy a paradigmaváltásnak most van itt az ideje."

A korábban az észak-amerikai profiligában (NHL) a Calgary Flames kispadjáig jutó Szuper részletes, a szakmát előtérbe helyező dolgozatot állított össze arról, hogyan képzeli el a magyar jégkorong jövőjét.

Ebben például a szakmai képzéseket és továbbképzéseket, az ezekhez kapcsolódó programok előtérbe helyezését, az Erste Liga helyzetének, kommunikációjának javítását, valamint az infrastrukturális fejlesztéseket nevezte meg kulcskérdésekként.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×