Infostart.hu
eur:
378.35
usd:
320.58
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
A ferencvárosi Tokmac Nguen (b3), Isael (b2) és Botka Endre (b4) gólöröme, balról Olekszandr Zubkov, jobbról Danylo Ihnatenko a labdarúgó Európa-liga csoportkörében játszott Espanyol – Ferencváros mérkőzésen Barcelonában, az Estadi Cornella-El Prat stadionban 2019. szeptember 19-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Már 15 meccse veretlen a Fradi

Hátrányból fordított a Honvéd ellen a Mezőkövesd. Otthon nyert a Diósgyőr, a DVSC viszont gólképtelen maradt. Böde Dániel újra betalált.

A címvédő Ferencváros 2-1-re nyert a Kisvárda vendégeként, ezzel megszilárdította első helyét a tabellán. A fővárosi zöld-fehér együttes így már 15 bajnoki mérkőzés óta veretlen, míg a várdaiaknak ez volt sorozatban a negyedik vereségük az NB I-ben.

Az első félidőben jelentős mezőnyfölényben futballozott a vendégcsapat, amely azonban a vezető gól megszerzése után kissé belekényelmesedett a meccsbe, s ezt a hazaiak valamivel több mint tíz perc elteltével kihasználták, és egyenlítettek. A statisztika azonban így is a Ferencváros dominanciáját mutatta, a fővárosiak ötször lőttek kapura az első 45 percben, míg a várdaiaknak egyetlen kapura lövésük volt, igaz, abból gól lett.

A fordulás után valamivel kiegyenlítettebbé vált a játék, a két edző cserékkel is igyekezett frissíteni csapatát, de ahogy telt az idő, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a hazaiak a döntetlennel is megelégednének. A hajrában azonban a csereként beállt Varga Roland tizenegyest harcolt ki az FTC-nek, a büntetőt pedig Isael értékesítette, így a címvédő három ponttal távozott Kisvárdáról.

A Mezőkövesd 2-1-re nyert a Budapest Honvéd vendégeként

A kispestiek rögtön a kezdés után magukhoz ragadták az irányítást, de a 15 perc után feléledő vendégek intenzív letámadásos taktikájával nem tudtak mit kezdeni. A 29. percben kezezés miatt megítélt büntetőből mégis vezetéshez jutott a Honvéd - a tizenegyest Moutari értékesítette -, ám a támadásban egyébként keveset nyújtó mezőkövesdiek Nagy Dániel találatával még a szünet előtt egyenlítettek.

A fordulást követően a hazai védelem második megingását is góllal büntették a vendégek. A helyzetet akkor is Zivzivadze dolgozta ki, a befejezés viszont Dino Besirovicé volt. A hátralévő időben térfelén zártan és fegyelmezetten védekezett a Kövesd, és mivel hiba nélkül tette, a Honvéd csupán néhány lehetőségig jutott, s egyenlíteni már nem tudtak a kapura kevés veszélyt jelentő hazaiak.

A Honvéd immár öt forduló óta nyeretlen: három döntetlen mellett másodszor szenvedett vereséget, pályaválasztóként viszont ezt megelőzően legutóbb szeptember 14-én maradt alul. A mezőkövesdiek vendégként a mostani győzelem előtt négy mérkőzésen át nyeretlenek voltak. A két együttes legutóbbi kilenc találkozóján egy hazai siker és egy döntetlen mellett hét vendéggyőzelem született.

A Paks hazai pályán legyőzte a Zalaegerszeget. A kiesés elkerüléséért küzdő két csapat egyformán 17 ponttal kezdte a szombati mérkőzést, és bár pozíciójuk - 10. és 11. - nem változott, a hazaiak kedvezőbb helyzetbe kerültek.

Élénken kezdte a mérkőzést a Paks, hat perc alatt három szögletet rúghatott, nagyobb helyzetei - köztük kapufája - az első negyedórában mégis a Zalaegerszegnek voltak. Bő húsz perc elteltével újabb komoly lehetősége adódott a vendégcsapatnak, de a közeli fejes fölé ment, a másik oldalon viszont az alapvonal közeléből, balról elvégzett szabadrúgás után Kelemen teljesen üresen maradt a hosszú oldalon, és közelről nem hibázott fejjel.

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a ZTE valamivel veszélyesebben támadott, a vezető gólt azonban a hazai csapat tudta megszerezni.

A szünet után a Paks a védekezés stabilizálására helyezte a hangsúlyt, és ellentámadásokkal próbálkozott, míg a Zalaegerszeg többet birtokolta a labdát. El is jutott veszélyes lövésekig, de a hajrában a paksiak növelték előnyüket, ezzel eldöntötték a mérkőzést. A vendégek nem voltak elég pontosak és határozottak a befejezéseknél, a hosszabbításban még összejött nekik egy kapufa, a gól azonban elmaradt.

A Diósgyőri hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó Kaposvári Rákóczi felett. A vendégek sorozatban hatodik idegenbeli bajnokijukon szenvedtek vereséget, ebből ötödször még gólt sem szereztek.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, majd a diósgyőriek fokozatosan magukhoz ragadták a kezdeményezést, melynek köszönhetően a félidő derekán három perc alatt kétgólos előnyre tettek szert Brkovic fejesgóljával és Fodor öngóljával. Az addig sem veszélyes vendégek hátrányban teljesen megzavarodtak, csak pillanatokig volt náluk a labda, de a szünetig nem tudta növelni előnyét a DVTK, sőt a pihenő előtt váratlanul majdnem szépített a Kaposvár.

A folytatásban is a diósgyőriek játszottak fölényben, a kaposváriak pedig egyáltalán nem adtak munkát Danilovicnak. A piros-fehérek a biztos vezetés birtokában az idő múlásával egyre inkább visszaálltak és gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, de a vendégek a nekik átengedett nagyobb területtel sem tudtak mit kezdeni. A hajrában már kifejezetten hitehagyottan futballozott a Kaposvár, amely egyre reménytelenebb helyzetbe kerül, már most tíz pont választja el a bennmaradástól.

A Debrecen gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémia otthonában. Az első félidőben egyik csapat sem diktált nagy iramot, és támadásban sem voltak kimondottan aktívak. Ígéretes lövésekig mindkét együttes eljutott ugyan, a vendégek védői azonban rendre blokkolni vagy tisztázni tudtak, a hazaiaknál pedig Hegedüs Lajos védéseire volt szükség, hogy a szünetben gól nélküli döntetlen legyen az állás.

A második felvonásban veszélyesebbnek bizonyultak a fölényben játszó hazaiak, a 69. percben például Jakub Plsek lövését védte nagy bravúrral Tomas Kosicky. A DVSC-nek időnként a labdatartással is akadtak problémái, máskor viszont voltak helyzetei, a 79. percben Nikola Trujic már a kapus mellett is elgurította a labdát, de gól ebből sem született.

A 89. percben Bényei Balázst második sárga lapja miatt kiállította a játékvezető, a hosszabbítás során Jozef Urblík a keresztlécet találta telibe, így a második félidőben látott nagy fölénye és számos lehetősége ellenére csupán egy pontot szerzett a Puskás Akadémia.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×