Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.81
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Kubatov Gábor, az FTC elnöke beszél a csapat szurkolóival rendezett találkozón a budapesti Groupama Arénában 2016. április 21-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Vérszagot fogtak a Fradi játékosai

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a labdarúgócsapat őszi nemzetközi kupaszereplését értékelve elmondta, legközelebb már nem a csoportkörbe jutás lesz a maximális céljuk.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a klub első embere emlékeztetett arra, hogy az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában azzal a bolgár Ludogoreccel találkoznak, amelyet ebben a szezonban háromból kétszer legyőztek.

"Még idegenben sem lehetetlen tehát nyernünk, ami most a továbbjutásunkat jelentené" - közölte.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a csoportkörös kupaszereplés volt az elsődleges céljuk, minden, eddig már megszerzett pontnak örülniük kell.

"Az utolsó fordulóhoz érve viszont a továbbjutást illetően még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, már ennek az érzése önmagában fantasztikus"

- nyilatkozta.

A H csoportban a Ludogorec hét ponttal a második, a Ferencváros hat ponttal a harmadik helyen áll. Még júliusban, a BL-selejtezőben a magyar bajnoki címvédő itthon 2-1-re, idegenben 3-2-re nyert, míg október elején, az El-csoportkör második fordulójában a bolgárok 3-0-ra bizonyultak jobbnak a Groupama Arénában.

Kubatov Gábor hozzátette:

az őszi El-szerepléssel "vérszagot" fogtak, így legközelebb már nem a csoportkörbe jutás lesz a maximális céljuk.

"Tűzzük ki célként a következő lépcsőfok megtételét, hogy jussunk be az egyenes kieséses szakaszba. Ennek érdekében azonban már most igazolnunk kell" - mondta. Hangsúlyozta: egy labdarúgócsapat vezetői soha nem dőlhetnek hátra a játékoskeretet illetően, mert az mindig frissítésre szorul. Különösen akkor, ha a nemzetközi kupaszerepléssel a labdarúgók előtérbe kerülnek és nő az értékük.

"Jó dolognak tartom, ha kérők érkeznek egy játékosért. Most viszont egyiküket sem engedjük el egymillió euró alatt. Itt a kérdés az, hogy ezekre a változásokra megfelelően és időben felkészültél-e? Folyamatosan figyelni kell három-öt játékost, hogy adott esetben közülük egy-hármat szerződtetni tudj, mert szükség van fél évre, amíg ők minden szempontból beilleszkednek. Annak érdekében, hogy a nyáron nyugodtan és felkészülten vágjunk neki a következő nemzetközi kupaszezonnak, most próbálunk igazolni" - fogalmazott.

Dél-amerikai kiszemeltek

Hozzátette: a Ferencvárosnál sportmenedzserként Hajnal Tamás ennek a felelőse, aki jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik, hogy a régóta kiszemelt labdarúgókat személyesen térképezze fel.

A nemzetközi kupaszerepléssel kapcsolatban hosszú távú terveikről kifejtette: a reális céljuk az, hogy Európában olyan szintet képviseljenek, mint a horvát Dinamo Zagreb.

"Rendszeresen ott vannak a csoportkörben, de azért a Bajnokok Ligájában már nem tudnak onnan továbblépni, az ugyanis egy következő szint" - mondta.

A nemzetközi szint a mérce

Orosz Pál emlékeztetett arra, hogy a BL-ben pont a horvát együttes búcsúztatta őket, amely az övékénél magasabb költségvetéssel gazdálkodhat. A ferencvárosi sportvezető tagja az európai szövetség (UEFA) versenysorozatok marketingjogaival foglalkozó munkacsoportjának, mint mondta, legutóbbi megbeszélésükön neves európai klubok képviselői gratuláltak a népligeti csapat szerepléséhez.

"Nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán figyelemmel követik az eredményeinket. Teljesen más szemmel néznek nemcsak a játékosokra, hanem a klubokra is, ha ilyen színtéren szerepelnek" - hangsúlyozta.

Kiemelte: a Ferencváros egyik feladata az, hogy a magyar futball jó hírét vigye a nemzetközi porondon, amit a játékoskeret kialakításánál is figyelembe kell venniük.

"Nekünk a nemzetközi porond a mérce, és nem feltétlenül az a mi feladatunk, hogy magyar játékosokkal legyen tele a csapatunk. Persze, szeretnénk, ha ez így lenne. Amennyiben viszont nincs olyan képességű magyar játékos, aki megfelel az elvárásainknak, akkor légióst kell szerződtetnünk" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×