Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal
La Coruna, 2017. március 12.Luis Enrique, az FC Barcelona vezetőedzője csapatának a Deportivo La Coruna ellen a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésén 2017. március 12-én a La Coruna-i Riazor Stadionban. (MTI/EPA/Cabalar)
Nyitókép: MTI/EPA/Cabalar

Váltás a spanyol válogatott élén

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) bejelentette, hogy a jövőben ismét Luis Enrique irányítja az Európa-bajnoki résztvevő válogatottat.

A 49 éves szakembert a tavalyi, oroszországi világbajnokság után nevezték ki szakvezetőnek, de személyes okokra hivatkozva márciusban és júniusban sem ült le a nemzeti együttes kispadjára az Eb-selejtezőkön, majd később lemondott posztjáról lánya súlyos betegsége miatt. A kilencéves Xana augusztus végén elhunyt csontrákban.

Enrique távollétében, majd távozása után a nemzeti csapat vezetését Robert Moreno vette át. A korábbi segédedző tavasszal és nyáron mindhárom találkozóján győzelemre vezette a válogatottat, majd irányításával - immár hivatalosan is szövetségi kapitányként - hat meccsből négyszer nyert és két döntetlent játszott a csapat. Ezzel a spanyolok az F csoport élén zártak, öt ponttal Svédország előtt.

Moreno már szeptemberben úgy nyilatkozott: félreáll, ha Luis Enrique visszatérne a kispadra, kedden pedig Luis Rubiales, a spanyol szövetség elnöke jelezte, Moreno maga jelentette be, hogy lemond a posztról.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×