Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
315.01
bux:
149920.95
2026. augusztus 12. szerda Klára
Liu Shaolin Sándor örül, miután a magyar csapat utolsó tagjaként elsőként ért célba a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltóversenyében, a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 22-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Liu Shaolin Sándor feltette a magyar pontot az amerikai i-re

Érmekkel jön haza az amerikai rövidpályás gyorskorcsolya világkupaversenyről a magyar csapat.

Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első, amerikai állomása zárónapján.

A váltóval olimpiai bajnok magyar versenyző ahogy a pénteki selejtezőben, úgy a negyeddöntőben is megnyerte futamát, míg az elődöntőből a világcsúcstartó kínai Vu Ta-csing mögött másodikként jutott a fináléba. A döntőben ázsiai riválisa mellől a kettes pozícióból rajtolhatott, és végig mögötte korcsolyázva másodikként is ért célba, így az ugyancsak a sprinttávon bronzérmes öccse, Liu Shaoang és Jászapáti Petra szombati bronzérmét túlszárnyalva a legeredményesebb magyar versenyző lett. Ugyanezen a távon kisdöntős és szintén olimpiai bajnok Burján Csaba hetedikként zárt, míg a selejtezőben búcsúzott Sziklási András 45. lett.

A nőknél a legrövidebb távon a szombaton bronzérmes Jászapáti ezúttal a kisdöntőig jutott, ahol futamát megnyerte, így hatodik helyen végzett. A negyeddöntőben búcsúzott és egyéves kihagyás után visszatért Kónya Zsófia 15., a selejtezőben kiesett és Achilles-ínsérüléséből felépült Sziliczei-Német Rebeka 28. lett. A győzelmet a szombaton 1500 méteren diadalmaskodó kanadai Kim Boutin szerezte meg.

A magyaroknak 1000 méteren kevesebb babér termett, ugyanis legjobbként az ausztrál születésű Lockett Deanna a kisdöntőben negyedik helyen végzett, így összesítésben kilencedik lett, míg Bácskai Sára Luca a pénteki selejtezőben búcsúzott. A győzelmet a szám holland olimpiai bajnoka, Suzanne Schulting szerezte meg. A férfiaknál Liu Shaoangot kizárták a negyeddöntőben, így 17. lett, míg a selejtezőben kiesett Varnyú Alex 22., az amerikai születésű Krueger Cole 26. helyen végzett. Az aranyérem a szombaton 500 méteren is győztes dél-koreai Hvang Tae Hon nyakába került.

Az olimpiai, Európa-bajnok és vk-címvédő, egyúttal világcsúcstartó férfi magyar váltó Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Varnyú Alex összeállításban a kisdöntőt megnyerve ötödik helyen végzett, az aranyérem az oroszoké lett. A nők 3000 méteres stafétáját Kína nyerte, míg a negyeddöntős magyarok 11. helyen zártak.

A vk jövő péntektől vasárnapig a kanadai Montrealban folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×