Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: pixabay

Győzelemmel mutatkozott be a Vasas a női röplabda Bajnokok Ligájában

A fővárosi együttes a selejtező első fordulójának első mérkőzésén 3-0-ra nyert a montenegrói Luka Bar otthonában.

A története első BL-fellépése előtt álló Vasas játékosai a mérkőzés napján sem mutatták semmi jelét annak, hogy a szokásosnál idegesebbek vagy feszültebbek lennének. A csapat tagjainak - hétfőhöz hasonlóan - ezúttal is jutott ideje egy sétával egybekötött kávézásra a tengerparti város sétányán a 23 fokos, szikrázó napsütéses időben.

A mintegy 2500 férőhelyes városi sportcsarnokot már a reggeli edzésre BL-re alkalmas állapotba hozták, azaz leterítették a speciális borítást a parkettára, és felkerültek az európai szövetség molinói, zászlója, illetve a kifejezetten a sorozathoz készített hálót is kifeszítették.

A mérkőzés kezdetekor nagyjából 200 szurkoló - köztük öt Vasas-drukker - foglalt helyet a lelátón, akik azt láthatták, hogy a magyar csapat a nyitófelvonás elejétől kezdve ráerőlteti akaratát a montenegrói bajnokra. A Vasas játékosai sokszor már jó nyitásaikkal megoldhatatlan feladat elé állították a riválist, így a vendég együttes könnyedén szerezte meg a vezetést.

A második szettben nagyobb ellenállást tanúsított a Bar, de a lengyel Jakub Gluszak irányította magyar csapat a játékrész derekán ritmust váltott, és végül simán nyerte meg ezt a játszmát is. A harmadik etapra a Vasas végképp megtörte a hazaiak ellenállását, a fővárosiak kedvük szerint szerezték a pontokat, Gluszak pedig egy híján minden játékosának megadta a lehetőséget, hogy bemutatkozzon a Bajnokok Ligájában.

"Elégedett vagyok, amiért jöttünk, azt elértük. A lányok megvalósították a megbeszélt taktikát, az ellenfelet a remekül helyezett nyitásainkkal megzavartuk. A házigazdák csak magas labdákból tudtak támadni, erre pedig jól felkészültünk" - mondta a mérkőzés után a lengyel szakember. Hozzátette, csapata kevés hibával röplabdázott, jó játékot mutatott, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a párharc még nem ért véget, a budapesti visszavágón is győzni kell a továbbjutáshoz.

A mérkőzés legeredményesebb röplabdázója a Vasas magyar válogatott ütője, Török Kata volt 16 ponttal.

A visszavágót jövő kedden 19 órától rendezik a Ludovika Arénában. A párharc továbbjutójára az albán Partizani Tirana vagy a bosnyák ZOK Bimal-Jedinstvo Brcko vár a húszcsapatos főtáblára kerülésért.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×