Infostart.hu
eur:
390.97
usd:
331.65
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ünnepel, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíjának időmérő edzését a monzai versenypályán 2019. szeptember 7-én. A futamot szeptember 8-án rendezik.
Nyitókép: Luca Bruno

Leclercé a pole

 Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajthelyről.

A múlt vasárnapi Belga Nagydíj 21 éves győztesének ez az idei, egyben pályafutása negyedik pole pozíciója. Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) startolhat majd, míg a harmadik pozícióból a finn Valtteri Bottas (Mercedes) indulhat.

Az időmérő edzés végén ritkán látható eseménynek lehetett szemtanúja a helyszínen és világszerte a televíziók előtt ülő közönség, a pole pozíció megszerzéséért versengő kilenc pilóta közül ugyanis csupán ketten tudták időben megkezdeni mért körüket.

Monzában az egész hétvége során jellemző volt, hogy az elöl haladó versenyautó szélárnyékát használni kívánó pilóták szándékosan lelassítottak, vagy levágtak egy kanyart, hogy ezzel jobb pozícióba kerüljenek a mért kör kezdetére. Ezt a módszert ezúttal túlságosan sokan akarták egyszerre alkalmazni, gyakorlatilag egymásra vártak a versenyzők, így aztán még azelőtt letelt az időmérő edzés utolsó szakaszában rendelkezésre álló idő, hogy meg tudták volna kezdeni az utolsó gyors körüket.

A negyedik rajthelyet Leclerc csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel foglalja majd el, míg hárman, Max Verstappen (Red Bull), Pierre Gasly (Toro Rosso) és Lando Norris (McLaren) a mezőny végéről lesznek kénytelenek nekivágni a futamnak, mert versenyautójukban motort, vagy néhány motorelemet kellett cserélni.

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik Monzában.
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×