Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Sós Csaba egyetemi docens, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányaa Testnevelési Egyetem uszodájában 2017. január 27-én. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége január 25-i ülésén úgy döntött, hogy átalakítja a szövetségi kapitányi posztot, a feladatot Sós Csaba szakmai alelnök vesz át.
Nyitókép: Illyés Tibor

Sós Csaba Kapás Boglárkáról: "egyenes leszek, egyáltalán nem gondoltuk"

"Kifejezetten nem érdekel most, hogy milyen időt úszott" - mondta az InfoRádióban az úszók szövetségi kapitánya, aki nem hagyja úrrá lenni a csapaton a hurráhangulatot a három medencés arany után, hisz vannak még feladatok.

A korábbi után a jelenlegi szövetségi kapitány is értékelte Kapás Boglárka világbajnoki aranyérmet hozó úszását 200 pillangón a koreai viadal csütörtöki versenynapján.

"Egyenes leszek, egyáltalán nem számítottunk erre" - vágott a közepébe Sós Csaba az InfoRádióban. "Annál is inkább, mivel az egyik amerikai vetélytárs olyan időt úszott a középdöntőben, amiből az gondoltuk, hogy ilyet Bogi nem tudhat. Őszintén:

éremben bíztunk,

és az reálisnak is tűnt, mint ahogy Szilágyi Liliánának egy negyedik hely is elérhető lett volna" - tette hozzá a hatodik helyen zárt másik magyar teljesítményéről.

Arra kitérve, hogy az időeredményével maga az újdonsült világbajnok sem volt felhőtlenül elégedett, Sós Csaba azt mondta,

"kifejezetten nem érdekel most, hogy milyen időt úszott. Ez itt egy világbajnokság, volt egy kvalifikációs rendszer, bárki idejuthatott, aki idejutott, azokat kellett legyőzni, Boglárka pedig mindenkit le is győzött, még akkor is, ha voltak olyanok, akik a világranglistán előtte szerepeltek".

Úgy látja, ez egy rendkívül komoly ütközet volt, a lányok csatái általában mindig keményebbek, mint a fiúkéi.

A nap további szereplőiről - az egyaránt 6. helyen végzett Németh Nándorról (100 gyors), a 4x200-as női gyorsváltóról és Szilágyi Liliánáról - szólva azt mondta, nagyon komoly ereményeket értek el, Szilágyira visszatérve pedig még azt is elmondta, az elmúlt gy évben nagyon kiegyensúlyozottá vált a versenyzése és a nyilatkozatai is. "Németh Nándor pedig versenyben van a világ legjobbjaival" - tette hozzá.

Szerinte a jelenlegi éremtermés túl van azon, amiben bízhattunk, és még hátravan Verrasztó Dávid és Hosszú Katinka 400 vegyese, Késely Ajna 800 gyorsa és egy váltóverseny is, amiben bármi történhet még - nem beszélve Milák Kristóf 100 pillangójáról Cseh Lászlóval.

"Összeszedünk mindent, nem hagyjuk úrrá lenni magunkon a hurráhangulatot, van még három nap"

- zárta gondolatait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×