Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.44
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Keretet hirdetett Kim Rasmussen

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Ausztria elleni, június eleji világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

A magyar szövetség keddi közleményében Kim Rasmussen kiemelte: korábban még soha nem állt annyi idő a rendelkezésükre a közös munkára egy mérkőzés előtt, mint ezúttal. A magyar együttes jövő keddtől Győrben készül, majd június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.

"Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk" - mondta a szakvezető, aki hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik "mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a válogatottra". Miután Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott meghívót.

"Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen csak Ausztria ellen és csak most juthatunk ki a világbajnokságra.

Arra a vb-re, amely nagymértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket" - nyilatkozta.

A dán szakember kiemelte: az ellenfelet nem intézhetik el "egy kézlegyintéssel", mert játékosai soha nem adnak fel mérkőzést, nekik viszont "csakis a továbbjutás" lehet a céljuk.

A vb-selejtezős párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A felkészülés első négy napjában a legjobbakkal edz a B válogatott is.

A magyar keret

kapusok:

Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)

jobbszélsők:

Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)

jobbátlövők:

Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)

irányítók:

Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (Érd)

beállók:

Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)

balátlövők:

Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kopecz Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)

balszélsők:

Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×