Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.12
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Szocsi, 2018. szeptember 30.Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője (b) vezeti a mezőnyt a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Orosz Nagydíjának rajtja után a Szocsi Autodrom versenypályán 2018. szeptember 30-án. (MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Mintha csak beosztották volna az ezredik Forma-1-es futam rajtsorrendjét

Az első, a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik sorból is csapattársak indulnak vasárnap Sanghajban. Az első hely a finn Valtteri Bottasé.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. Az összetettben élen álló 29 éves versenyzőnek ez az idei első, egyben pályafutása hetedik pole pozíciója, Sanghajban most először startolhat az élről.

Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton indulhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé (Ferrari) lesz. Vettel csapattársa, a monacói Charles Leclerc negyedik lett, így a rajtrács második sorából a két Ferrari startol.

Érdekesség, hogy a harmadik sort a két Red Bull, a negyediket a két Renault, az ötödiket pedig a két Haas foglalhatja el.

A thaiföldi Alexander Albon autója a harmadik szabadedzésen, két órával az időmérő előtt a célegyenesre vezető kanyarban megcsúszott és a falnak csapódott. A Toro Rosso annyira összetört, hogy Albon nem tudott részt venni az időmérőn, ezért az utolsó helyről lesz kénytelen rajtolni.

Az 56 körös Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik futamát vasárnap 8.10 órától rendezik meg.

A rajtsorrend:

1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Red Bull)

4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Nico Hülkenberg (német, Renault)

5. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)

6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

7. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

8. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

9. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

10. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×