Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Fradi-győzelem a magyar BL-rangadón

A Ferencváros magabiztos, 12-9-es győzelmet aratott az Eger otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában. A két csapat között hét pontra nőtt a különbség a tabellán, ennek köszönhetően a Ferencváros minden bizonnyal ott lesz a sorozat nyolcas döntőjében, az Eger pedig lemarad arról

Az ünnepi magyar rangadónak az volt a tétje, hogy az Eger megőrzi-e esélyét a nyolcas döntőbe jutásra, ugyanis a csoport ötödik helyén négy ponttal volt lemaradva a még továbbjutó Ferencvárostól. A bajnoki címvédő fővárosiak egy sikerrel matematikailag még nem, de gyakorlatilag biztosíthatták részvételüket a nyolcas fináléban.

A két csapat szezonbeli öt összecsapását - a BL-ben, a bajnokságban és a Magyar Kupában is - a Ferencváros nyerte, s ezúttal is a zöld-fehérek kerültek kedvezőbb helyzetbe, ugyanis az egriek első számú védőjátékosa, Decker Ádám 65 másodperc alatt két hibát gyűjtött be.

A vendégek kontroll alatt tartották az összecsapást, az Eger ugyanakkor tartotta a lépést riválisával, amely a nagyszünetben két góllal vezetett.

A harmadik felvonásban az Eger szépen lassan "elfogyott", ezt pedig tökéletesen kihasználta a sokkal több klasszist felvonultató Ferencváros, és könnyedén döntötte el a mérkőzést.

A negyedik negyedben a hazaiak már csak kozmetikázni tudtak az eredményen.

Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Kijött a gazdasági jelentés, amitől tartottak: aggasztó folyamat zajlik Európában és Magyarországon is

Kijött a gazdasági jelentés, amitől tartottak: aggasztó folyamat zajlik Európában és Magyarországon is

Miközben az Európai Unió a belső piacán a szolgáltatások szabad áramlására épít, a külső partnerek felé az elmúlt években egyre szigorúbb szabályozási környezet rajzolódik ki – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentéséből. A szolgáltatáskereskedelmi index szerint Európában 2014 és 2025 között több mint 5,7 százalékkal emelkedett a szolgáltatáskereskedelmi korlátozottság, és tavaly globálisan is több volt az új korlátozás, mint a piacnyitás. A jelentés alapján Magyarországon is történtek olyan változások – a kiskereskedelmi árrésstoptól az audiovizuális szabályokon és a külföldi szakemberek tartózkodásán át a befektetések ellenőrzéséig –, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Pedig ezek jelentősen visszafoghatják a növekedést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×