Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Dembélé hetekig nem játszhat

Combizomsérülés miatt egy hónapig nem léphet pályára Ousmane Dembélé, a spanyol bajnokságban címvédő és listavezető FC Barcelona labdarúgócsapatának francia világbajnok csatára.

A katalán klub csütörtökön közleményben jelentette be, hogy a 21 éves futballista izomszakadást szenvedett a bal combjában, emiatt várhatóan három-négy hétig harcképtelen lesz.

Dembélé csereként állt be szerdán este, az Olympique Lyon ellen 5-1-re megnyert visszavágón a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a Barcelona ötödik gólját éppen ő szerezte.

A BL-negyeddöntők párosítását pénteken sorsolják, a meccseket április 9-10-én, valamint április 16-17-én rendezik, így egyelőre bizonytalan, hogy Dembélé pályára tud-e lépni az elődöntőbe jutásért sorra kerülő összecsapásokon.

A Barcelona 2017 augusztusában 105 millió euróért igazolta le a támadót a Borussia Dortmundtól, a klubváltás viszont nem zajlott zökkenőmentesen: Dembélé többek között az edzések kihagyásával erőszakolta ki, hogy elengedjék Barcelonába.

A futballista 2017 őszén sérülés miatt nem tudott játszani, műteni kellett, a felépülése négy hónapig tartott. Azóta is rendszeresen bajlódik kisebb-nagyobb sérülésekkel.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×