Infostart.hu
eur:
375.1
usd:
317.62
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Vízilabda Euroliga - Kiküzdötte a hazai döntetlent az UVSE

A visszavágót két hét múlva rendezik Olaszországban.

Döntetlent játszott az UVSE női vízilabdacsapata a Padovával az Euroliga negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

A két csapat tavaly is a nyolc között találkozott egymással, akkor az első, budapesti felvonáson 7-7-s döntetlen született, Olaszországban pedig 8-6-ra nyertek a magyarok.

Ezúttal sem sikerült előnyt szerezni a hazai első mérkőzésen, pedig az első két negyedet 2-1-re megnyerte az UVSE. A harmadik szakaszban viszont egyetlen támadása sem volt eredményes a budapesti csapatnak, miközben a védelme sem zárt már jól. A negyedik nyolc perc 5-4-es vendégvezetésről indult, majd nőtt a különbség, de 4-6 után két és fél perccel a vége előtt Faragó Kamilla közelebb hozta együttesét, végül Keszthelyi Rita három másodperccel a dudaszót megelőzően emberelőnyben egyenlített.

A visszavágót két hét múlva rendezik Olaszországban.

Az Euroliga negyeddöntőjének győztesei jutnak a sorozat négyes döntőjébe, a vesztesek pedig a LEN Kupáért harcolnak tovább.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×