- Hogyan indult neki 2018-nak?

- Úgy, hogy ez egy kísérletező év lesz, próbáltam minél óvatosabb lenni a szülés után, aztán nagyon jól sikerült az év.

- Az elején azért akadtak nehézségek, betegségekkel, sérülésekkel küszködött. Mikor érezte úgy, hogy mégis lesz ebből a szezonból valami?

- Az első válogató mindenképpen vízválasztó volt, addig eléggé a sötétben tapogatóztam. Mindig azt éreztem, hogy nem elég az edzettségem. A munkával magával addig is elégedett voltam, csak azt nem tudtam, hogy hol tartok a mezőnyhöz képest. Így nehéz volt magamat rangsorolni.

- Milyen lendülettel vágott neki már a 2019-es felkészülésnek?

- A lendület az maradt, most sokkal több is lesz a verseny: Szegeden világbajnokság lesz, illetve ez már tokiói olimpiai kvalifikációs év is. Kiélezett lesz!

- Az elmúlt évtizedben halmozta a sikereket. Ha visszatekintünk az időszak elejére, 2008-ban az Európa-bajnokságon, majd a pekingi olimpián is eredményes tudott lenni, érmet szerzett. Milyen emlékek vannak önben?

- Feszült, de sikeres év volt, és az éremnek is így tudtam örülni: a koromnak megfelelő érmet kaptam a négyes tagjaként. Fiatal voltam, akkor aranyéremmel indítani egy olimpiát szerintem nem lett volna szerencsés az én szempontomból. Utólag azt tudom mondani, örülök, hogy akkor ott "csak" egy ezüstöt tudtam nyerni. Így sokkal nyugodtabban tudtam készülni a következő évek feladataira. Akkor nagyon örültem, persze kicsit azért szomorú is voltam, hogy "csak" ezüst.

- A 2012-es, londoni olimpiára már "átvette az irányítást", egyesmenő lett. Hogyan élte meg ezt a pekingi ezüst után?

- Peking után edzőt és klubot váltottunk, nagyon sok új élmény ért akkor, jó volt úgy, ahogy történt.

- Nagyon sok társsal ment, a négyesekben kevés kivételével ott ült. Mennyire kellett alkalmazkodnia, vagy mennyire kellett inkább önhöz alkalmazkodniuk a társaknak?

- Minden négyes más. Valahol nekem kellett alkalmazkodni, valahol nagyon jó csapat volt. Voltak "nehezebb" csapathajók, nagyobb gondok, de volt olyan egység is, amely egyből összeállt. Szerencsére lehet szemezgetni, mert van miből.

- A konfliktusokat hogyan kezelték? Volt valami recept erre? Vagy úgy voltak vele, hogy ha már megvolt a váltó, mindenki boldog, hogy indulhat?

- Ezt is négyese válogatja, mert valahol mindenki örült a helyének, de olykor kellettek a konfliktusok is ahhoz, hogy jobbak legyünk. És volt, amikor szőnyeg alá voltak söpörve a konfliktusok. Tíz évet nehéz átfogni.

- A magyar mezőnyben egy ilyen versenyképes szakágban mennyire jelent meg a rivalizálás? Hogyan élte meg a harcokat a helyekért?

- Volt sok harc, igen...

- Ezek emlékei megszépültek később? Az ellenfelekkel ugyanis nem ritkán később egy hajóba kellett ülni.

- Igazából azt tudom mondani, hogy a vízen mi ellenfelek vagyunk, de azt gondolom, én senkivel sem harcoltam szárazföldön. Szerintem én maximálisan tudom tisztelni az ellenfeleimet, és sosem volt "kard ki kard" harc a parton.

- Az idei évben az új-zélandi Lisa Carringtonnal és másokkal is meg kellett küzdeni. A nemzetközi versenyeken szeretik úgy beállítani, hogy minden önről és róla szól. Mennyire érzi igazságosnak ezt, és mennyire volt önök között presztízsharc?

- Örültem, amikor találkoztam vele. Nem mondom, hogy baráti viszonyunk van, szerintem tiszteljük egymást. Én élvezek vele versenyezni.

- A világbajnokságon rendre legyőzte, az új-zélandi pedig abban a számban tudott nyerni, amelyben ön nem indult. Ezt hogyan élte meg vele szemben?

- Örültem. Amikor győztem, gratulált nekem. Az idei évben éreztem rajta, hogy jobban szeretne az 500-as számokra is beérni.

- Nem ment el a kedve Carringtonnak?

- Nem hinném. Nagyon jó úton haladnak, és nagyon jól csinálják, amit csinálnak. Kicsit tartok is tőlük, hogy a csapathajók nagyot tudnak fejlődni két év alatt, ahogy az elmúlt két évben is így volt. Meglátjuk, mi lesz a tokiói olimpián.