Infostart.hu
eur:
380.05
usd:
322.23
bux:
126946.43
2026. február 23. hétfő Alfréd

Harminc érmet várnak a magyaroktól a Maccabi Játékokon

250 nap múlva, 2019. július 29-én kezdődik Budapesten a 15. Maccabi Európa Játékok, amelyre több mint 30 ország 2716 sportoló már benevezett, de a szervezők remélik, hogy a résztvevő országok nemzetek eléri majd a 40-et.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a Védnöki Testület vezetője a játékok kapcsán szerdán rendezett szakmai konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy

ez lesz minden idők legnagyobb magyarországi felnőtt multisport rendezvénye,

amelyen az ép sportolók 27, a parasportolók két sportágban versengenek majd.

Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke kiemelte: Magyarországon él Közép-Kelet-Európa legnagyobb, mintegy 100 ezres zsidó közössége, amelynek számára a Maccabi Európa Játékok nemcsak sport-, hanem legalább annyira fontos kulturális és vallási esemény is lesz. Hozzátette: a

rendezvénysorozat jól illeszkedik a MAZSIHISZ új törekvéséhez, amely a világra nyitott sokszínű zsidóságról szól,

ezért a szervezet anyagilag, érzelmileg és a gyakorlati munkában is támogatja a játékok megrendezését.

Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke közölte: a jövő évi játékokon minden eddiginél népesebb, több mint 250 fős magyar versenyzői delegáció fog részt venni, a házigazda együttes szinte minden sportágban képviselteti magát. Jelezte, korábban maximum 150 magyar sportoló vett részt a hasonló Maccabi Játékokon, s felidézte, hogy az itt élő zsidó közösség tagjai az elmúlt bő évszázadban Hajós Alfrédtól kezdve mind a magyar, mind a nemzetközi sportéletben kiemelkedő sikereket értek el.

Deutsch Tamás kifejtette, hogy az eredetileg tervezett központi helyszín, a Kerepesi úti MTK Sportpark az előkészületek elhúzódása miatt csak 2020-2021-re fog megvalósulni, emiatt a játékok helyszíneit újra kellett tervezni.

  • A legtöbb versenyt a Ludovika Campusban rendezik majd meg,
  • a helyszínek között ott lesz még a Hajós Alfréd Sportuszoda,
  • a Bp. Honvéd Dózsa György úti vívóterme, amely egykor zsinagógaként működött,
  • míg az Orczy-kertben koncerteket, kiállításokat, közösségi programokat tartanak majd.

Lesznek vidéki helyszínek is, a golfversenyeket Alcsútdobozon, a kerékpáros eseményeket Kincsesbányán fogják lebonyolítani. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a rendezésben együttműködnek a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, valamint a sportági szakszövetségekkel.

A sajtótájékoztató keretében mutatták be az esemény egyik arcát, Sterck Laurát, aki a 2017-es haifai Maccabi Világjátékokon karate formagyakorlatban a felnőttek között aranyérmet nyert. A versenyző kijelentette, hogy a jövő évi játékokon is részt kíván venni, sőt, kumitében, azaz küzdelemben is rajthoz áll majd. Sterck Laura dicsérte a Maccabi Világjátékok hangulatát, amelyen számára hatalmas, felejthetetlen élmény volt részt venni, mert a rendezvény kapcsán sok barátra lelt a zsidó közösségben.

Újságírói kérdésre válaszolva Deutsch Tamás azt mondta, hogy a magyar versenyzőktől 5-8 aranyat, s összességében 30 érmet vár a 2019. augusztus 7-én záruló 15. Maccabi Európa Játékokon.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó
parlamenti tavasz nyitány

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó

A miniszterelnök szónoklatával indult a magyar országgyűlés tavaszi munkája, ami várhatóan nem lesz hosszú, körülbelül három hetes. Hosszan sorolta, mennyi pénzt és honnan von el az EU azért, hogy Ukrajnát segítse, de Orbán Viktor szerint ennyi pénzt nem lehet összekalapozni, a közös és a tagállami költségvetésekben sem állnak rendelkezések források Ukrajna ilyen nagy mértékű támogatására, ami óriási felelőtlenség, sőt istenkísértés, arról már nem is beszélve, hogy egyes országok már katonák küldéséről beszél Ukrajnába.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×