Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Vámos Márton (j) és a német Marko Stamm a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi versenyének csoportkörében játszott Németország - Magyarország mérkőzésen 2018. július 20-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Vámos Márton: olyan impotens az egész

Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha a játékosok végre hinnének magukban, mert csak így tudnak jobb teljesítményt nyújtani.

A szakember a németek elleni 4-4-es döntetlent követően elmondta, azt tudták, hogy a németek keményen bele fognak állni a mérkőzésbe, éppen ezért ugyanezt várta a saját csapatától is, azonban végül ez "kicsit másképp alakult". "Azért a védekezéssel elégedett vagyok, Vogel Soma nagyon jól védett, rendben volt előtte a munka, viszont a lőtt gólok száma borzasztóan kevés, nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára" - mondta Märcz Tamás a csoport második helyéről döntő összecsapást követően.

"Néhány játékoson láttam a fáradtságot, aminek viszont egy ilyen fontos mérkőzésen egyszerűen el kellene tűnnie, ugyanakkor a többség fizikai állapota még így is jó" - tette hozzá a kapitány, aki szerint lassan értek fel a támadásokhoz, s türelmetlenek voltak a befejezéseknél.

Märcz Tamás elmondta, továbbra is hisz csapatában:

"Várom, hogy átszakadjon az a gát a fiúknál, aminek előbb utóbb át kell szakadnia.

Tudom, hogy jó játékosok, oda fognak kerülni és be fogják lőni azokat a helyzeteket, amiket ma nem. Higgyenek magukban, mert én hiszek bennük, ők képviselik Magyarországot, ők a magyar válogatott, ez adjon nekik önbizalmat". A tréner kifejtette, ha arra van szükség, akkor akár a szünnapon megnéznek majd olyan, egy héttel ezelőtti mérkőzéseket, amelyeken kiválóan játszottak.

A tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes gárda egyik legjobbja, a margitszigeti torna legértékesebb játékosa Vámos Márton kemény kritikát fogalmazott meg: "Megpróbáljuk összeszedni magunkat, a védekezésünket át kell mentenünk, de a fórokat össze kell rakni, mert ami tegnap egymás között az edzésen ment, abból most semmi sem sikerült.

Lassan járatjuk a labdát, olyan impotens az egész kívülről és belülről egyaránt..."

- nyilatkozta a balkezes pólós, aki szerint a hollandokat le fogják győzni, majd jöhet a címvédő szerbek elleni erőfelmérő.

A németek elleni összecsapás legjobbja a kapus Vogel Soma volt, aki szerint magának nehezítette meg a dolgát a csapat: "Egy fokkal nehezebb Eb-debütálás volt, mint amire gondoltam. Nehéz és fárasztó meccs volt, de innentől már csak ilyenek lesznek. Nem szabad elfelejteni, tanulni kell ebből a meccsből, leginkább támadásban van mit fejlődni."

A magyar válogatott vasárnap a nyolc közé jutásért a C csoport harmadik helyezettjével találkozik, amely a papírforma alapján a holland csapat lesz.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×