eur:
402.54
usd:
348.3
bux:
96074.87
2025. június 17. kedd Alida, Laura

Európa és 100 millió forint a tét a kupadöntőben

Az Újpest a jubileumi 10., míg a Puskás Akadémia a első diadalára készül a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléjában, amelyet este 8 órától a Groupama Arénában rendeznek.

Abban mindkét vezetőedző egyetértett, hogy a két csapat három bajnoki találkozójából, amelyek mindegyikét a felcsútiak nyerték, nem szabad kiindulni, mert egy kupadöntő teljesen más jellegű összecsapás.

"A csapat sokat tett, hogy a fináléban játsszon. A Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Diósgyőr és a Debrecen búcsúztatásával megérdemelten szerepelhetünk a döntőben" - jelentette ki Pintér Attila, a Puskás Akadémia trénere, aki szakemberként ötödik döntőjére készü, és korábban már kétszer emelhette magasba a serleget, egyszer a Sopron, egyszer a Ferencváros edzőjeként.

A korábbi szövetségi kapitány szerint azért más a kupadöntő, mint a bajnoki meccsek, mert ebben az esetben nincs javítási lehetőség. Hozzátette, motivációnak nincsenek híján a játékosai, mivel a klub történetének legnagyobb sikerét érhetik el, éppen ezért, ahogy fogalmazott, nem játszadozni akarnak, hanem nyerni.

A fővárosiak szerb trénere, Nebojsa Vignjevic azt emelte ki, hogy a kupadöntő a kedvenc meccse éppen azért, mert nincs második lehetőség, vagy győz, vagy veszít egy csapat. Hozzátette, neki már mindkettőben volt része Újpesten, mivel 2014-ben elhódították a trófeát, két évvel később viszont alulmaradtak a fináléban.

"Ebben a szezonban háromszor vertek meg minket ugyanazzal a taktikával. Vártak és védekeztek, majd kihasználták az egyéni hibáinkat" - idézte fel a mostani rivális ellen elvesztett három bajnoki mérkőzést Vignjevic, aki szerint ennek ellenére félelem nélkül fog futballozni az együttese. Kifejtette, már csak azért is más találkozóra számít, mert ezúttal az ellenfélnek nem lehet elég az egy pont, mint a bajnokságban, azaz gólra törőbb játékra számít a Puskás Akadémiától, mert csak úgy győzhet.

A szakember azt is felidézte, hogy a nyolcaddöntő előtt azt mondta, ha a Pakson túljut a csapata, akkor megnyerik a kupát, s most abban bízik, hogy valósággá válik akkori kijelentése.

„Két azonos képességű csapat találkozik majd a döntőben.

Úgy gondolom, az fogja eldönteni az összecsapást, hogy melyik csapat tudja megvalósítani a saját játékát, ki az, aki kevesebbet hibázik majd, és persze kulcsfontosságú lesz a helyzetkihasználás – vélte Hegedüs Lajos, a Puskás kapusa

Az Újpest csatára Novothny Soma csak a győzelemre gondol.

„Első kupadöntőmre készülök, szeretnék százszázalékos maradni. Nagy dolog lenne a történelmi, tizedik sikerét megszerezni a klubnak, ezt a szurkolók támogatásából is érzem, hiszen folyamatosan kapjuk az üzeneteket, érezzük a támogatást, a győzelmen kívül nem is gondolhatunk másra, így a bajnokságban elszenvedett három vereségre sem” – mondta a támadó. A bajnokságban 16 gólos Novothny Soma szerint a jubileumi 10. MK-diadal plusz motivációt jelent számukra.

A Magyar Kupa győztes csapata az Európa Liga-induláson túl 100 millió forinttal gazdagodik, míg a vesztes valamivel több mint 20 milliót kap. A meccsre délelőttig több mint 8000 jegy kelt el, ebből nagyjából 5000 Újpesten.

A labdarúgó Magyar Kupa a magyar bajnokság után a második legrangosabb hazai versenysorozat, melynek a győztese indulhat az Európa-liga első selejtezőkörében. Kupadöntőre 1910-ben került sor először, összesen pedig 77 alkalommal rendezték meg.

Címlapról ajánljuk
Nem akartam emlékezni, az nekem nem segített – először és utoljára szólal meg a magyar Gulag túlélője

Nem akartam emlékezni, az nekem nem segített – először és utoljára szólal meg a magyar Gulag túlélője

Megtaláltuk a magyar Gulagnak nevezett internálótábor utolsó ismert túlélőjét. Az 1929-ben született Szabó Zoltán megjárta az Andrássy út 60-at, 1950 és 1953 között pedig több internálótáborban – Kistarcsán, Isaszegen, Bernátkúton, Tiszalökön és Recsken – is raboskodott. A 96 éves férfi 72 évig a legközelebbi családtagjain kívül senkinek sem beszélt a vele történtekről, még a szakirodalom és az emlékhelyet működtető Recski Szövetség sem tudott a létezéséről. Az InfoRádióval kivételt tett, viszont leszögezte, hogy hosszú életében először és utoljára hajlandó megszólalni ebben a témában, és a lakhelyét is titokban akarja tartani. Mint kiderül, ez az emlékeivel is így volt.

Csicsmann László: ellentétes az USA érdekeivel, hogy katonai úton rezsimváltást érjen el Iránban

Az Egyesült Államoknak nem érdeke belesodródni az Izrael és Irán között kialakult fegyveres konfliktusba, Donald Trump inkább Amerika gazdasági érdekeit tartja szem előtt – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.17. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×