Infostart.hu
eur:
380.6
usd:
322.71
bux:
130474.51
2026. február 3. kedd Balázs

Gyurta Dániel elárulta, ki volt a példaképe

Az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó Gyurta Dániel bejelentette a visszavonulását kedden. Egy interjúban elmondta, ki volt az az olimpiai bajnok úszó, akinek a hatása miatt később ő is aranyérmes tudott lenni.

„1996-ban néztem az atlantai döntőt, ahol Rózsa Norbert nyerte a 200 méteres mellúszást, majd ’99-ben megjelentem a Komjádi uszodában, ahol a legnagyobb meglepetésemre Rózsa Norbert itt készült, és itt edzett a sydneyi olimpiára. Nekem az egy olyasfajta hatás, élmény volt, ami miatt – gyakorlatilag azt tudom mondani – meg tudtam nyerni az olimpiát, és remélem, hogy itt a fiataloknak én is valami hasonlót tudtam, tudok ezzel okozni, hogy most itt lehettek velem”– nyilatkozta visszavonulása bejelentésének a napján a Sport24-nek.


Gyurta Dániel többször is elérzékenyülve mondott köszönetet a családjának és az edzőinek is, akik szintén a Komjádi uszodában szembesültek azzal, hogy az olimpiai bajnok befejezi.


„Jobbra néztem, Feri kollégám elérzékenyült, balra néztem, Gege elérzékenyült, meg láttam, hogy Dani is, de nekem sem volt itt egyszerű. Megmondom őszintén, meglepődtem”– fogalmazottVirth Balázs, Gyurta Dániel korábbi edzője.


MégWladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke sem tudta, hogy mit akar bejelenteni a sajtó nyilvánossága előtt a magyar klasszis.„Mi itt a bejárat előtt gyülekezvén egymást kérdezgettük, mi az oka annak, hogy ma itt meghívást kaptunk, és megkaptuk a választ. Önökkel együtt hallottam én is ezt a hírt. Nagyon-nagyon sok verejtékcsepp van ebben a medencében, talán több mint amennyi víz, ha összeszámolnám az elmúlt húsz évet. Dani verejtékcseppjei is jócskán, legalább két ujjnyi benne vannak ebben a medencében.”


Virth Balázsból 18 év emlékei törtek fel.„Amikor idekerültem, akkor én kezdő edző voltam, ő pedig kezdő úszó. Ő volt 10 éves, én pedig 20 környékén jártam. Ő nagyon korán, már gyerekként kimondta, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni. Ekkor beugrott az a pillanat, amikor találkoztunk az olimpiai arany után.”


A 28 éves Gyurta Dániel arra hivatkozott, hogy a korábbi 110 százalék helyett már csak 90-re volt képes a medencében, ez pedig számára nem volt elég. De az úszás után is van élet: a korábbi mellúszó tagja a Magyar Úszó Szövetségnek, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának is.


„Semmiképpen nem búcsúnak nevezném, mert nem búcsúzom el az úszástól, nem búcsúzom el az uszodától, és nem búcsúzom itt el az emberektől, hanem csak attól a versenyhelyzettől, a versenyzéstől, hogy akkor én most azt mondjam, hogy felkészülök az Európa-bajnokságra, ami idén nyáron lesz. Csak ettől az egy pici érzéstől búcsúzom el, ami nyilvánvalóan életem legfontosabb része volt, de most egy kicsit átalakul”– mondta Gyurta, hozzátéve, biztos lesz olyan reggel, amikor arra gondol majd, hogy most egy jó úszással kellene indítania a napot.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×