Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
317.93
bux:
127361.62
2026. február 26. csütörtök Edina
Magyar származású amerikaifutball-edző került az NFL-be

Magyar származású amerikaifutball-edző került az NFL-be

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Chicago Bears a magyar származású Matt Nagyot nevezte ki új vezetőedzőjének.

A chicagói klub az alapszakaszt követően menesztette John Foxot, akivel három év alatt mindössze 14 győzelmet ért el a csapat, s mindannyiszor lemaradt a rájátszásról.

Matt Nagy, akinek már az édesapja is a tengerentúlon született, 2008 és 2012 között a Philadelphia Eagles együttesénél töltött be különböző segédedzői pozíciókat, majd követte Andy Reid vezetőedzőt a Kansas City Chiefs gárdájához, ahol előbb az irányítók trénere volt, majd 2016-ban támadó koordinátorrá léptették elő. A Chiefs szombaton hazai pályán 18 pontos előnyt "elherdálva" kiesett a rájátszásból a Tennessee Titans ellen, a Bears pedig a vasárnapi interjút követően hétfőn döntött a kinevezése mellett.

A 39 éves szakember elsődleges feladata az lesz, hogy a tavalyi amatőr játékosbörzén második helyen választott Mitchell Trubiskyből jó irányítót neveljen, egyúttal 2010 után ismét a rájátszásba vezesse a patinás klubot, amely egyszer, az 1985-ös szezont követően nyert Super Bowlt, de az NFL hőskorában további nyolc bajnoki címet szerzett.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×