eur:
403.06
usd:
349.46
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin
Dénes Ferenc: új trendek erősödnek a sportvilágban

Dénes Ferenc: új trendek erősödnek a sportvilágban

A 2018-as év több sok újdonságot ígér a sport szerelmeseinek – az e-sport lehetőségeiről, a sportban elköltött csillagászati összegekről és a politikai nyomásgyakorlás eredményeiről osztotta meg gondolatait Dénes Ferenc sportközgazdász.

Dénes Ferenc, a Digitális Jólét Program digitális sportstratégiáért felelős koordinátora az InfóRádió Aréna című műsorában elmondta, Magyarországon folyamatosan teret nyer az e-sport, amiben már a kormányzat is lát elegendő fantáziát ahhoz, hogy 2018 elejére elkészítsen egy átfogó kormányzati digitális sportstratégiát.

A sportközgazdász hozzátette, nagyon fontos a kormányzatnak a Digitális Jólét Program, aminek már a második programrésze indul, és többek között a magyarországi digitális infrastruktúra fejlesztését tűzte ki célul.

A fejlesztések éppúgy érinteni fogják az agráriumot, az egészségügyet, mint magát az e-sportot,

mondta a sportközgazdász. 

A szakember szerint a megfelelő e-sport sokat segíthet a memória fejlesztésében, a stratégiai gondolkodás elsajátításában, illetve maga a technika is könnyen becsatornázható lesz az oktatásba, aminek majd csak a képzelet szabhat határt.” Hozzátette, a mesterséges intelligencia kutatása és oktatása pedig nagyon sok lehetőséget kínálhat az ország számára.

Miről szól a sportélet 2018-ban?

Alapvetően a futball-világbajnokságról - mondta Dénes Ferenc, hozzátéve, hogy a foci globális sportág, ezért ez a legjelentősebb esemény jövőre.

A másik fontos szegmens a téli olimpia lesz, amit a sportközgazdász szerint az Oroszországgal kapcsolatos doppingügyek inkább megdobnak, mint visszafognak.

Őrült piaccá válik jövőre a szakember szerint a labdarúgás piaca az átigazolásoknál tapasztalható hatalmas összegek miatt.

Az e-sport is jelentős lesz, ráadásul 2018-tól a kormányzat "beleáll" ebbe a témába, stratégia készült rá.

Az e-sport előretörése

Dénes Ferenc elmondta, tömegesen jelennek meg a videojátékokkal kapcsolatos események, amelyek már kitermelték a saját üzleti modelljüket is. Ennek egyik része a szoftvergyártás, a másik pedig a rendezvényszervezés - és ezek a rendezvények  már vetekednek a tömegsportok látogatottságával is. És része már ennek a piacnak a sport is, mert rájöttek arra, ha nem akarnak lemaradni a versenyben, akkor a legnagyobb ligáknak is be kell csatornázniuk a legkedveltebb videojátékokat. A videojátékok eseményeit már a legkedveltebb amerikai ligák, mint az NBA vagy az NFL is saját maguk menedzselik: 

„Miközben a pályán az NBA-játékosai harcolnak egymással, egy másik teremben – nem kisebb teremben most már – pedig ugyanezt lejátsszák videojátékon keresztül”

– tette hozzá a sportközgazdász. 

Csúcsdöntögetés 

A korábbinál is nagyobb összegekért vehetnek a klubok labdarúgókat a januári átigazolási szezonban. „Könnyen lehet, hogy felrobban a piac” – mondta Dénes Ferenc. A szakértő szerint a 2017-es téli átigazolásokat a kínai piac határozta meg, most azonban az angol futballbajnokság ezt még jobban felpörgetheti, mivel rendkívül kiélezett a helyzet a Manchester City mögött: 4-5 csapat késhegyig menő küzdelmet folytat, és közülük valószínűleg kettő "ki fog esni a zsírosbödönből". 

„Ahhoz, hogy ebben a versenyfutásban valós eséllyel legyél az élen, (...) ahhoz neked csapat kell.

Az első napokban »felrobbantotta a bankot«
a Liverpool

azzal, hogy egy védőt igazolt decemberben, hajszálpontosan akkora összegért, amekkorát a Manchester United kiadott az első számú csatáráért még a nyáron. Az arány 1:2 szokott lenni" – mondta Dénes Ferenc, majd hozzátette, ennek lehetőségét főleg az angol labdarúgásban jelenlévő televíziós pénzek és az angol foci iránti nagy kereslet alapozza meg. Valamint az, ahogy Neymar idén nyáron átigazolt Barcelonából Párizsba, mert egyszerűen

megváltoztatta az összegeket, megváltoztatta a viszonyokat;

irdatlanul fel fognak menni az árak - mondta a szakember. "Kiélezett a verseny, nagyon nagy szükség van a játékosokra, csak felárért lehet vásárolni, ezért

könnyen megtörténhet, hogy olyan pénzek fognak megfordulni, amiket korábban sosem láttunk” 

– tette hozzá.

Politikai játszma 

Egyre inkább átpolitizálódik a sportélet, és a politikai játszmák is egyre gyakrabban jelennek meg a sportban. A politika már ipariági szereplővé vált a sportban, példának megemlíthető a 2018-as oroszországi labdarugóvilágbajnokság megrendezése körül kialakult helyzet is. Ugyanis lemondott Vitalij Mutko a labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának elnöki posztjáról, a döntés pedig összefüggésben volt az elmúlt időszakban többször felmerült doppingbotrányokkal is.

Dénes Ferenc szerint a leleplezett szervezeti szinten működtetett orosz doppingolás és az arra reakcióként meglebegtetett kollekítv bűnösség lehetősége (például hogy az orosz sport egészét sújtják szankciókkal) is azt mutatja, hogy egyértelműen a politikai játszma terepe lett a sportélet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×