Infostart.hu
eur:
380.02
usd:
322.09
bux:
126777.55
2026. február 23. hétfő Alfréd
A világ legdrágább védőigazolását írta alá a Liverpool

A világ legdrágább védőigazolását írta alá a Liverpool

A védők esetében világrekordot jelentő összegért cserébe a Liverpool labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a holland válogatott Virgil van Dijk.

A 26 éves holland középhátvéd - aki 16 alkalommal viselhette nemzeti csapatának mezét - 2015 óta a Southamptonban futballozott. A védő a téli átigazolási időszak kezdetén, január 1-jén kerül hivatalosan a Mersey-parti együtteshez - jelentette be honlapján szerdán a klub.

Az átigazolás részleteiről, így az árról és a szerződés időtartamáról nem számolt be a közlemény, azonban a Southampton közlése szerint világrekordot jelentő pénzösszegről van szó, ugyanis korábban ennyit még egyetlen klub sem fizetett védőért. Brit sajtóértesülések szerint megközelítőleg 75 millió fontot (26,3 milliárd forintot) fizethet Van Dijkért a Liverpool.

Eddig Benjamin Mendy számított a legdrágább hátvédnek, akiért idén nyáron 57,5 millió eurót fizetett a Manchester City az AS Monacónak.

Van Dijk egyben a holland átigazolási csúcsot is megdöntötte, amit eddig Marc Overmars tartott, érte az FC Barcelona 40 millió eurót adott 2000-ben az Arsenalnak.

Az APA osztrák hírügynökség nyilvántartása szerint a mostani volt a sportág történetének kilencedik legjelentősebb összegű átigazolása.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×