Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Az ősz meccse jön

Rangadókat rendeznek szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, melyben a második Ferencváros az éllovas Videotont, a harmadik Debrecen pedig a negyedik helyen álló, címvédő Budapest Honvédot fogadja.

Egészen szerdáig azt lehetett gondolni, hogy egy remek formában lévő, önbizalomtól duzzadó Videoton érkezik majd ahhoz az FTC-hez, mely gyenge játékkal kapott ki Szombathelyen legutóbb. Hét közben aztán nagyot fordult a világ a székesfehérváriakkal, miután bombameglepetésre 3-1-re kikaptak a másodosztályú Váctól és kiestek a Magyar Kupából.

"Nehéz lesz a hétvégére túltennünk magunkat ezen a csalódáson, de muszáj lesz" - nyilatkozta a klub honlapjának Varga József, a csapat válogatott középpályása, aki szerint hozzáállásban és küzdeni tudásban nőtt föléjük a Vác, amiért a játékosok szégyellik magukat. - "Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a hétvégén győztesen hagyjuk el a pályát. Bízom benne, hogy a mentalitásunk változni fog a hétvégéig."

A szerdai kudarcra azért sem lehetett számítani, mert a Videoton az utóbbi időszakban nem csak eredményesen, de jól is játszott, múlt héten a Paksot verte magabiztosan, előtte pedig a Debrecent látványos mérkőzésen 5-2-re.

A Ferencváros egészen múlt szombatig nagyszerű menetelést mutatott be, azt megelőző kilenc bajnoki meccsén ugyanis hét győzelmet és két döntetlent ért el - igaz, a zöld-fehérek közben októberben kiestek az MK-ból.

A szombat esti rangadó az aranyéremért folytatott harc szempontjából is fontos lehet, mivel a két együttest jelenleg három pont választja el egymástól, ami a meccs végén akár hatra is nőhet, viszont a különbség el is tűnhet.

A Groupama Arénában sorra kerülő csata háromesélyesnek tűnik, viszont a jelenlegi forma és a mutatott játék alapján a Debrecen-Honvéd összecsapáson egyértelműen a hazaiak nevezhetőek favoritnak. Herczeg András együttese ugyan a 15. és 16. fordulóban is vereséget szenvedett, ám a Ferencváros és a Videoton ellen sem játszott rosszul, majd a múlt héten nagy verést mért a legutóbbi bronzérmes Vasasra (5-1). A hajdúságiakkal szemben a Honvéd gödörben van, a kispestiek ugyanis két hete az Újpesttől kaptak ki, majd múlt szombaton a sereghajtó Mezőkövesd a Bozsik Stadionban győzött ellenük.

Szintén érdekes mérkőzésnek ígérkezik az Újpest és az újonc Balmazújváros találkozója. A két együttes ugyanis egyaránt jó sorozatban van: a lila-fehérek legutóbbi három bajnokijukat megnyerték, s négy meccse veretlenek a pontvadászatban, míg a Balmazújváros két győzelmet aratott és egy döntetlent ért el utóbbi három találkozóján. Mindezek mellett ráadásul mindkét együttes bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe.

OTP Bank Liga, 18. forduló:

Debreceni VSC-Budapest Honvéd 15.30, vezeti: Kassai

Paksi FC-Vasas FC 15.30, v: Solymosi

Újpest FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 15.30, v: Erdős

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 15.30, v: Szabó Zs.

Puskás Akadémia FC-Swietelsky Haladás 15.30, v: Vad II

Ferencváros-Videoton FC 19.30, v: Iványi

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×