Infostart.hu
eur:
375.52
usd:
318.21
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Feladta magát a négy körözött Fradi-huligán

Szerda reggel adott ki a rendőrség körözést négy Fradi-ultra ellen, akiknek közük lehet a Groupama Arénában november 4-én történt verekedéshez.

A négy keresett férfi közül három feladta magát a rendőségen, a 29 éves Faragó Krisztiánt továbbra is keresik. Frissítés: szerda este közölte a rendőrség, hogy ő is jelentkezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.

A hatóságok a bántalmazással összefüggésben két férfit rögtön a verekedés utáni napon gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett javasolták előzetes letartóztatásuk indítványozását. A rendőrök további 18 – a verekedésben részt vevő – szurkolót azonosítottak be, akik közül 14-et hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük a nyomozók hét embert őrizetbe vettek, valószínűleg ők is előzetesbe kerülnek majd.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×