Infostart.hu
eur:
379.25
usd:
321.64
bux:
131225.41
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Megszólalt a Fradi-ultrák vezetője

Megszólalt a Fradi-ultrák vezetője

Szerinte a Tábor alapvetően jó úton jár.

A múlt heti, Ferencváros-Debrecen mérkőzésen történt erőszakos cselekmények óta először szólalt meg a sajtóban az Üllői útra 3,5 év után visszatérő Fradi-ultrák előénekese, Hamberger Ádám. 

Az RTL Klub Házon kívül stábjának adott interjút szerdán vetíti a csatorna, de már most közzétettek belőle egy részletet.

Ebből kiderül, hogy Hamberger Ádám szerint sem az ultráknak, sem a Ferencvárosnak nem jó a mostani helyzet, nem ezért dolgoztak három és fél éven át a visszatérésen.

A nagy kérdés szerinte az, hogy honnan volt kése a megvert férfinak, a "kubatovista" szurkolótábor vezetőjének. Azt mondta, mulasztás történt mind a szurkolók, mind a biztonsági szolgálat részéről.

A hatósággal együttműködnek, ugyanakkor 

„balgaság lenne azt hinni, hogy akkor most elkezdjük egymást feldobálni, erről szó nincsen.

Nyilván partnerek vagyunk, nem fogjuk megakadályozni és gátolni ezeket a dolgokat.”

Az esetről Nyíri Zoltán, a Ferencváros operatív igazgatója pénteken elmondta, szervezett támadás, köztörvényes bűncselekmény történt. Akiket sikerül beazonosítani, azok a Ferencváros egyetlen sporteseményét sem látogathatják. Eddig 11 főt azonosítottak be és függesztették fel a belépési engedélyét. Azt is elmondta, hogy a Táborral kötött megállapodás jó és egy ilyen visszaélés miatt nem fognak változtatni rajta.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×