Infostart.hu
eur:
383.42
usd:
329.17
bux:
108077.79
2025. december 8. hétfő Mária
Görbicz Anita elárulta, kiben látja fiatalkori önmagát

Görbicz Anita elárulta, kiben látja fiatalkori önmagát

A Győr új szerzeménye, Anja Althaus májusban hat gólt szerzett Vardar-játékosként a BL-döntőben, majd visszavonult. A magyar kézicsapat kedvéért mégis visszatért, és mint a DIGI Sport híradójának a német beállós elmondta, Görbicz Anita személye is befolyásolta a döntését. A magyar irányító pedig arról beszélt, hogy milyen hatással van a gyereke a játékára, és elmondta, ki lehet majd egyszer az utódja.

Görbicz Anita és Anja Althaus a májusi Győr-Vardar BL-döntőben még óriási csatát vívtak egymással, ma viszont már egy célért küzdenek. A világklasszis német beállós nyáron abbahagyta a játékot.

Aztán valami történt: "Nagyon sok ajánlatot kaptam nyáron, de egyikkel sem törődtem, mert teljesen komolyan gondolkodtam a visszavonulásom. Aztán egyszer csak megkeresett a Győr, a világ legjobb klubja, és ez gondolkodásra késztetett.

Kellett egy kis idő, hiszen már voltak egyéb terveim, a családom is arra számított, hogy nem fogok már játszani.

De ekkor arra gondoltam, hogy az én koromban egy ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Nem szerettem volna, ha később azon rágódom, hogy miért nem fogadtam el a BL-győztes ajánlatát" - mondta a Sport 24-nek a 34 éves kézis.

Görbicz Anita elárulta, kiben látja fiatalkori önmagát

A májusi BL-döntőben a Győrnek hat gólt dobó játékos döntését az is befolyásolta, hogy együtt játszhat Görbicz Anitával. "Ő világ egyik legjobb játékosa, és hatalmas csatákat vívtunk egymással klubszinten és a válogatottban is.

Bár sokszor játszottunk egymás ellen, de az teljesen más, amikor ugyanolyan színű mezben szerepelsz valakivel.

Nagyon örülök, hogy csapattársként is megismerhetem."

Ezt hasonlóképp látja Görbicz Anita. "Ez így igaz, egy nagyon jó játékosról van szó, és tényleg, szinte az egész pályafutásunk során ellenfélként játszottunk. Örülök, hogy most, az utolsó éveinkben egy csapatban lehetünk."

A leghíresebb magyar játékos ma már nem csak a kézilabdáért él, mindig ott van a fejében a kisfia is. De a pályán ebből is sikerül tőkét kovácsolnia.

"Sokkal türelmesebb és nyugodtabb vagyok, játékban, edzéseken is,

de természetesen az edzések előtt és után csak a fiam jár az eszemben. Ez így kerek, én úgy gondolom."

Azt is megtudta a Sport 24 a győri szurkolók kedvencétől, hogy kiből lehet egyszer az új Görbicz Anita. "Bízom benne, hogy lesznek még olyan játékosok, mint én” - fogalmazott, majd elárulta, hogy kire céloz.

"Pál Tamarára gondolok, benne látom magamat, benne látom azt, amilyen én voltam talán fiatalon"

– mondta a friss EYOF-győztesről Görbicz Anita.

Címlapról ajánljuk
Bódis László: hazatérő és „rising star” tudósok, külföldi „nagy nevek” köré épül az új magyar tudásközpont-hálózat

Bódis László: hazatérő és „rising star” tudósok, külföldi „nagy nevek” köré épül az új magyar tudásközpont-hálózat

A kutató az első, köré kell felépíteni azt a környezetet, ami vonzza a tehetségeket egy tudásközpontban – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója. Világhírű és Nobel-díjas tudósok, illetve feltörekvő tehetségek köré, hosszú távú állami támogatással és nemzetközi együttműködéssel épülnek új központok.

Hack Péter az államfő akadályoztatásáról: a módosítással joghézagot orvosolnának, de komoly viták várhatók

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatását az államfő, a kormány vagy bármely országgyűlési képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés állapíthatja meg egyszerű többséggel. A mostani javaslat alapján az Alkotmánybíróság nélkül nem lehetne így határozni. Hack Péter az InfoRádióban azt mondta, a javaslatban megfogalmazott megoldáshoz nem társul probléma, a vitákat az eltérő jogi megítélések erősíthetik fel.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Zöld utat kaphat Budán Schmidt Mária lakóprojektje

Zöld utat kaphat Budán Schmidt Mária lakóprojektje

Engedélyt kaphat a BIF, azaz a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. egy XII. kerületi lakóingatlan felépítésére, miután a kerületi képviselőtestület október közepén egyhangúlag elfogadta a helyi építési szabályzat módosítását - írta meg a Magyar Narancs. Ez a módosítás többek között a Schmidt Mária és családja tulajdonában lévő, Városmajor utcai ingatlanon teszi majd lehetővé az eddigi szabályozáshoz képest jóval több lakás építését. Cserébe a BIF beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×