Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.55
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Megegyeztek az olimpiákról

Sajtóértesülés szerint megszületett a megállapodás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőivel, ennek értelmében Los Angeles rendezi a 2028-as olimpiát.

A Los Angeles Times úgy fogalmaz: ez egyben "kikövezi az útját annak, hogy a 2024-es játékokat Párizsnak ítéljék oda".

A lap szerint a NOB közleménye a nap folyamán később várható.

A kaliforniai város polgármestere, Eric Garcetti korábban úgy fogalmazott, Los Angeles kész arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén átengedje a francia fővárosnak a 2024-es rendezést. Párizs már korábban jelezte, hogy csak a 2024-es olimpia érdekli, míg Los Angeles nyitott volt a 2028-as rendezésre is.

A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele, hogy a három fél - a két város és a NOB - megegyezzen, s ezt a megállapodást hagyhatja majd jóvá Limában a NOB tagsága.

A NOB történetében másodszor fordulhat elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda, viszont sikertelenül kandidált az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Los Angeles 1932-ben és 1984-ben rendezett eddig ötkarikás játékokat. Az Egyesült Államokban legutóbb - Atlantában - 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.

A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de mind a négy város visszalépett a pályázattól.

Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 5. 19:51
2026. február 5. 19:43
×
×
×
×